ICEHL: hatodik nekifutásra legyőzte a Volán a Klagenfurtot, nyílt a negyeddöntős csata

Szerző: Mátay Balázs

2026-03-17

Hazai pályán nagy csatában, hátrányból fordítva 2-1-re győzött a rekordbajnok Klagenfurt ellen az osztrák bázisú jégkorong bajnokság, az ICEHL negyeddöntős párharcának második összecsapásán a Hydro Fehérvár AV19, így kiegyenlítette az egyik csapat negyedik sikeréig tartó sorozat állását. A Volán góljait Mihály Ákos és Erdély Csanád ütötte.

A Jordan Murray kishíján tragédiába torkolló rosszulléte és újraélesztése okán hétfőn újrakezdett páros csata első összecsapásán már jól hokizott Ted Dent alakulata, de támadásban nem jött be semmi Háriéknak vasárnap idegenben, így kedden este egy újabb klagenfurti kudarcélménnyel a háta mögött fogadta a KAC-ot, amelyet ebben az idényben egyszer sem tudott legyőzni, mind az öt alkalommal a rekordbajnok diadalmaskodott, igaz, kétszer csak hosszabbításban, illetve szétlövésben. Éppen ideje volt, hogy ez a rossz széria megszakadjon.

A meccs első harmadában intenzív hokit láthatott a több, mint 3000 néző. A vezetést a Klagenfurt szerezte meg a 6. percben Marcel Wittin révén, aki közelről tette be Reijola ketrecébe a pakkot David Maier passza után. Nem hagyta magát a hazai gárda, s bár sokáig nem lett ennek eredménye, a második játékrész közepén elég volt 5 perc a fordításhoz: a 25. minutumban Max Gerlach tette hátra a pakkot, Mihály Ákosnak, aki a kék vonalról a hálóba lőtt, kihasználva azt, hogy Dahm előtt komoly forgalom zajlott, így a kapus nem sokat láthatott. Rögtön ez után Ambrus a kapuvasat találta telibe, ám alig telt el 3 perc, máris újra robbant a MET Aréna, amikor Joel Messner távoli löketébe Erdély Csanád ért bele jól, gólt érően.

A folytatásban ide-oda hoki alakult ki Reijola és a védelem jól állt a lábán, sőt, Erdély lövése is a kapuvason csattant, aminél csak a balszerencse választotta el a fehérvári csapatot a harmadik találatától. Végül ez nem jött össze, mint ahogy a Klagenfurtnak sem sikerült betalálnia, de sebaj, nyert a Hydro Fehérvár AV19 és 1-1-re kiegyenlítette a párharcot. Jöhet a következő ütközet március 19-én, csütörtökön 19.15-kor a KAC otthonában.

(Fotó: FAV19)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. március
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Written by Mátay Balázs

2026-03-17

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet