Rendkívüli érdeklődés övezte Pati-Nagy Bence Penna Regia Díjas fotóriporter emlékére megrendezett kiállítást. Nem csak a sajtószakma képviselői jelentek meg a tárlat megnyitóján, hanem a város közintézményeiből, a kulturális élet területéről és természetesen az egykori fotográfus baráti társaságából. A tárlatnak a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház adott otthont.

A rendezvény kezdetén Jakubek Tiborné, Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház igazgatója köszöntötte a látogatókat, reményét fejezve ki, hogy a Szent Cecília teremben kiállított felvételek minden látogató számára nagy örömet jelentenek. A képek valójában egy időutazásra hívnak. Pati- Nagy Bence, egykori újságíró és fotóriporter nem csupán Székesfehérváron és Fejér vármegyében, sőt nem csak Magyarországon, hanem a határokon túl is képes volt örömet szerezni, mosolyt csalni az emberek arcára.

„Sokunk barátja volt, halála váratlanul ért bennünket. Pestről „menekült” hozzánk még az 1970-es évekbe a Népszabadság szerkesztőségének fotó műhelyéből, ahol nem érzete jól magát. Nálunk viszont, az akkori Fejér Megyei Hírlap szerkesztőségében otthonra talált” – fogalmazott emlékező nekrológjában Péntek Imre író, költő.
Bencére gondol, az együtt töltött bohém órákra, a néha kissé hisztérikussá váló szerkesztőségi munkára, amikor egy-egy anyag megjelenése rajtunk múlott. A Tiszti Klubban eltöltött délutánokra, amikor lélekszakadva ugrottak fel, ha az ügyeletes szerkesztő rájuk mordult, hogy melyik kép és írás kell neki, de azonnal! Igyekezett a fotóriportert „idomítani”, hogy melyik szögből készítse el a képet, mert az összeállítás akkor lesz a legjobb. Látszólag megfogadta a tanácsot, ám a képet végül egy másik állásból készítette, az összeállítás pedig mégis csak jól sikerült. „Egy kis ízelítőt is kaphattam Bence lakhelyéről, a zsámbéki világról, ahová általa juthattam el: például Melocco Miklós műhelyébe, Dippold Pál „munkatornyába”, Lackfi Jánosék családi házába és a Lámpamúzeum udvarába.”

Pati- Nagy Bence egyszerűen a mestere volt a portréfotózásnak – folytatta Péntek Imre, hozzátéve, hogy egyszer elkészül majd az emlékkiállítás anyagát összefoglaló, kézbe vehető album, amely bemutatja azokat a pillanatokat, melyeket objektívjével meg tudott ragadni. „Segítségével ránk pillantanak ismerős és ismeretlen arcok, amelyeket ő küldött el a halhatatlanság olvadékony hómezejére, ahová végül Ő maga is megtért, fáradt lélekkel. Kezével elkattintotta az utolsó felvételt, melyen már nem lehetet javítani. Túl hosszú útra távozott a hiányzó barát, az örök zsámbéki cimbora.”

Később dr. Altorjay András főorvos ajánlotta a tárlatot a látogatók figyelmébe:

Pati-Nagy Bence a fekete-fehér, a fény és az árnyék nagymestere volt. „A fénykép nem csak rögzít, hanem megőriz. Visszahoz valamit abból, amit elveszítettünk” – idézte fel Diane Keaton színésznő gondolatait, hozzátéve: ez megállapítás Bence munkásságára is érvényes, aki vérbeli fotóriporter volt, hiszen olyat is észrevett, amelyet más nem. „A tárlaton nagyon sok olyan ember képét láthatjuk, akik a hétköznapi élet részei voltak, de évek óta nincsenek már közöttük. Most mégis sikerült emléküket felidézni.” A fotóriporter mindenki nyelvén értett, könnyen szerethető volt, hamar beilleszkedett Fehérvár életébe, rövid időn belül nagyon sok barátra tett szert. A hírlapnál a fotósok között Fásy Lászlóval és Gregority Antallal a „nagy hármast alkották”. Az érzékeny tollú Gabnai Gábort, Zágoni Erzsébetet, Szabó Zoltánt és Gábor Ginát, a fiatalok közül Tihanyi Tamást, Nagy Norbertet, Sági Istvánt és Garami Richárdot is nagyon kedvelte. A főorvos felidézte, hogy Bence szívében Zsámbék mindig is különleges helyet foglalt el, gyakran fogalmazott így: „Zsámbék felett mindig kék az ég!”

Fehérvári életében igazi megnyugvást Kiss Dorottya és családja, valamint Mancika, a tacskó jelentette. Különleges élményt jelentett számára Erdély: Kudor Ferenc fafaragó, szobrászművésszel és Őri Tóth István fotóművésszel Kalotaszeg vidékét járták be egykor, nagyszerű portrékat készítve el az ott élő emberekről.

„– A kultúra világában érezte igazán otthon magát. Képein a szellemi élet számtalan képviselőjét örökítette meg, közülük sokakkal baráti viszonyban állt. Mégis, a „legkedvesebb emberének” Melocco Miklós szobrászművészt tekintette.”

Pati- Nagy Bencének nagyon jó szeme volt, könnyen felismerte az ideális pillanatot, amely a legjobban fejezi ki azt, amely itt és most történik velünk. Észrevette a múlandóban a múlhatatlant. Éppen ezért nagy veszteségnek érezzük a hiányát!

A megnyitón tiszteletét tette dr. Cser-Palkovics András polgármester is.

A kiállítás április 1-ig tekinthető meg munkanapokon 9 és 16 óra között.

(MEDIA24.hu)

#fotó #kultúra #SZIHMH #PatiNagyBence #emlékkiállítás #Székesfehérvár