Férfi kosár: egy brutális 15 perccel nyert az Alba

Szerző: Mátay Balázs

2025-12-28

Elég volt egy negyednyi parádé, így is simán, 95-77-re legyőzte a Sopron KC-t az Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I/A alapszakaszának 14. fordulójában, így tartja 3. helyét a bajnoki tabellán. Oliver Vidin csapatában Vojvoda 18, Joseph és Stuckman 15-15, Bigelow 14, Philmore 12 ponttal zárt.

A találkozó elején nehezen lendült játékba a vendéglátó egylet, 0-4 után Stuckman triplája jelentette az első pontjait másfél perc elteltével. Ezt követően egy jó szériával 15-10-re ellépett az Alba, de a Sopron is futott egy 10-es nyerő szériát, s máris 20-15 volt oda. Naná, hogy ezt követően jött egy brutális hazai 21-0-ás erődemonstráció, így a második negyed közepére már érdemben el is döntötte a meccs sorsát a fehérvári gárda, amely ekkor 36-20-ra elhúzott.

Itt sem állt meg a kék-fehér társulat, egészen elképesztő 36-4-es futással már 51-24-re vezetett, a nagyszünetben pedig 51-26 állt a Gáz utca csarnok eredményjelzőjén. Mindezt úgy produkálták Vojvodáék, hogy egyik legjobbjuk, Pongó nem dobott mezőnykosarat, sem a közeli, se a távoli kísérletei nem voltak eredményesek.

A fordulást követően egyre inkább elkényelmesedett az Alba, komótosan, kevés mozgással, dekoncentráltan kosarazgatott jelentős előnye birtokában, így Vidin mesternek többször is időt kellett kérnie. Bár néhányszor feljött 15-16 pontra, érdemben nem bizonyult veszélyesnek a szintén sokat hibázó Sopron a hazaiakra, intő jel kell, hogy legyen a fehérvári gárda számára ez, egyszerűen nem lehet egy élcsapatnak ilyen széteső játékot nyújtani senki ellen majdnem egy félidőn át.

Összességében simán behúzta a meccset az Alba Fehérvár, mely a következő körben, január 3-án, Debrecenben a DEAC vendége lesz, majd január 10-én jön a Paks elleni hazai derbi.

(Fotó: MTVA)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. december
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Written by Mátay Balázs

2025-12-28

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This