Retro véradás lesz pénteken a Szent István suliban Fehérváron

Harmadik alkalommal szervezi meg december 5-én a Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola a retro véradást. Az érkezők értékes felajánlásokat nyerhetnek a tombolán és persze virslivel, üdítővel is készülnek a szervezők.

December 5-én, pénteken 13.00 és 17.30 óra között ismét retro véradást szervez a KASzC Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola az Ady Endre utca 17. szám alatt. A jó ügy mellé állókat a retro hangulat jegyében ezúttal is virslivel és üdítővel várják, a résztvevőktől pedig azt kérik, feltétlenül vigyék magukkal a személyi igazolványukat, lakcímkártyájukat és TAJ-kártyájukat.

A segítség jó érzésén túl értékes nyereményekkel is gazdagodhatnak a véradók, hiszen a szervezők tombolasorsolást szerveznek, amelyen például a Velence Resort and Spa-ba, vagy a martonvásári Agroverzumba lehet belépőt nyerni, de mozijegyeket, a Retro Menza 5×1 hetes ingyenes menüjét és 30 ezer forintos vásárlási utalványt is kisorsolnak a véradók között.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak, aki szeretné a jó ügy mellé állva vérét adni az arra rászorulók segítése érdekében.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. december
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Written by Mátay Balázs

2025-12-03

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This