Advent első vasárnapjára díszbe öltözött Székesfehérvár. Az első gyertya meggyújtását követően kapcsolták fel a karácsonyfa és a Belváros ünnepi fényeit. A Városház tértől a Fő utcán át, a Hősök terétől a Zichy ligetig hangulatos terek, apró meglepetések, játékos feladatok, adventi vásár, fotópontok és fényvonat is várja az ünnepre hangolódókat.
Aki november utolsó napján végigtekintett Székesfehérvár Belvárosában, a nyüzsgő tömeg láttán elégedetten állapíthatta meg, hogy a fehérváriak már nagyon várták az adventet. Az ünnepi fények, az új és hagyományos helyszínek hívogatták a Fehérvári Advent megnyitójára érkezőket. Volt, aki a mesés Táncsics utca manócskái felől érkezett, volt, aki a Hősök tere varázslatos postaládájába dobta be üzenetét. Sokan érkeztek a Palotai kapu tér felőli vásári forgatagból. A Zichy liget felől érkező, piros pozsgás arcúakról mindenki tudta, nemrég csatolták le korcsolyájukat, hogy legyen még idejük a Fő utcán körülnézni, egy sétakört tenni a Püspöki Palota meghitt Adventi udvarában és gyönyörködni a Városháza megújult udvarában, az ünnepi fényfestésben.

Az advent kezdetét, az ünnep örömét hirdeti minden évben a Kisangyalok kara. A mintegy hatszáz gyermek csengő hangon énekelte el karácsonyváró dalcsokrát. A Városház tér csordultig megtelt, és az ünnepre érkezők hatalmas tapssal jutalmazták a 16 iskola diákjaiból álló összkar műsorát. Az adventi koszorún az első gyertyát Spányi Antal megyés püspök és dr. Cser-Palkovics András polgármester gyújtotta meg. „Kívánom, hogy ne rohanjuk át ezt az időszakot, hanem éljük meg a várakozás, a készülődés minden pillanatát. Készüljünk fel lélekben és szívben az ünnepre. Talán ezt úgy tudjuk megtenni a legjobban, ha figyelünk egymásra, kicsit türelmesebbek leszünk egymással.” E gondolatokkal kívánt gyönyörű és mosolyokkal teli adventi időszakot Székesfehérvár polgármestere.
„Advent a várakozás ünnepe. Szívben és lélekben készülünk a Megváltó érkezésére, karácsony ünnepére. Szívből kívánom, hogy advent időszaka teljék el bennünk békességben, egymás között szeretetben, teljék el a béke reményében, és hozza el mindannyiunk számára a várakozás beteljesedését.” – zárta köszöntőjét Spányi Antal megyés püspök.

Miután fellobbant az első gyertya lángja, a polgármester egy fehérvári család három gyermekével, Vékony Milán Zéténnyel, Vékony Lázár Joellel és Vékony Zselyke Sárával közösen kapcsolta fel az ünnepi fényeket. Az est Nika koncertjével folytatódott. A következő három hétben ünnepi fénybe öltözött Belváros és színes programok várják a látogatókat.
A Fehérvári Advent részletes programja megtalálható a https://fehervariprogram.hu/event/fehervari-advent-2025/ oldalon.
(Fotó: Mátay Balázs)











0 hozzászólás