Tanúkat fenyegettek és bántalmaztak Fehérváron egy kábítószeres ügy okán

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága kényszerítés hatósági eljárásban bűntett miatt folytat nyomozást több személy ellen, akik a megalapozott gyanú szerint tanúkat próbáltak meg fenyegetéssel és erőszakkal befolyásolni folyamatban lévő büntetőügyekben, Székesfehérváron.

Az adatok szerint a gyanúsítottak a napokban több alkalommal igyekeztek rábírni két sértettet arra, hogy korábbi vallomásaikat módosítsák. A megfélemlítés részeként az egyik sértettet telefonon életveszélyesen fenyegették meg, egy másikat közterületen bántalmaztak. A cselekmények célja az volt, hogy a vallomásokkal egy kábítószerrel összefüggő ügy érintettjének érdekeit szolgálják.

Az elkövetők elfogására 2025. november 12-én, több helyszínen azonos időben végrehajtott akció keretében került sor a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága, a Mélységi, Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai, valamint a Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai részvételével.

Az intézkedés során a nyomozók két főt elfogtak és előállítottak. Másnap egy harmadik társuk önként megjelent a rendőrségen, egy negyediket pedig járőr fogott el Székesfehérváron. Mindannyiukat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. A cselekményekkel összefüggésben egy ötödik személy ellen elfogatóparancs van érvényben.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelten fontosnak tartja a tanúk befolyásolására irányuló cselekmények visszaszorítását.

(FVRFK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. június
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2025-11-15

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Alba: Hanga a láthatáron…

Alba: Hanga a láthatáron…

15 év után visszatérhet az Alba Fehérvárhoz Hanga Ádám. A másfél évtizede hazai ezüstéremmel búcsúzó, később...