Idén is újborral, ludaskásával és színes műsorokkal ünnepelhettük Székesfehérváron Szent Márton napját. A Fehérvári Polgárok Egyesületének rendezvényén felléptek a Hermann Zeneiskola diákjai, a Felsővárosi Általános Iskola ötödikesei és a Gyöngyvirág Óvoda Maci és Mókus csoportosai. A program végén pedig ludaskásával és újborral kínálta a Szent István Művházba érkező közönséget az Egyesület.
Már a 19. Márton-napi rendezvényen köszöntötte a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba érkezőket Palkovics Lajos. A Fehérvári Polgárok Egyesülete közel két évtizede őrzi Szent Márton hagyományát, és mint a szervezet elnöke elmondta, ezzel és többi rendezvényükkel is az a céljuk, hogy a hagyományt olyan eseményekkel vigyék tovább, „ahol fiatalok és idősebbek egyaránt részt vesznek és jól is érzik magukat.”
Szent Márton életét – hogy hogyan jutott el a savariai pogány katonacsaládba született Márton Tours püspöki székébe – Angeli Géza hitoktató mesélte el a közönségnek, a hozzá kapcsolódó népszokásokról pedig Lehrner Zsolt alpolgármester is beszélt. Mint fogalmazott: „Székesfehérváron ezek a hagyományok nem csak egy városrész, hanem az egész város ünnepévé lettek a Fehérvári Polgárok Egyesülete jóvoltából”. Beszéde végén pedig megköszönte az Egyesületnek, hogy népszerű programjaikkal évtizedek óta színesítik a város közösségi életét.
A műsorok sorát a Hermann László Zeneiskola diákjai nyitották kalotaszegi, román és moldvai dalokból összeállított csokorral, majd a Felsővárosi Általános Iskola 5. b osztálya az újborhoz kapcsolódóan egy tánccal, énekkel, népi rigmusokkal tarkított, vidám szüreti forgatagot jelenített meg. A Gyöngyvirág Óvoda Maci és Mókus csoportja dalokkal, kis jelenettel és a németek, illetve svábok lakta városrészekre, településekre jellemző kis lámpásokkal érkezett az ünnepségre.
„Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.” – tartja a mondás, és a Fehérvári Polgárok Egyesülete nem akart kockáztatni, így gőzölgő ludaskásával és újborral kínálták a műsorok után a közönséget.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)











0 hozzászólás