Több, mint 300 bográcsban rotyogott idén a sok-sok lecsós finomság Székesfehérváron, ahol immár 20. alkalommal rendezték meg a kezdetben Lecsófesztiválnak, ma pedig már Lecsófőző Vigasságnak nevezett gasztronómiai eseményt. Céges csapatok, baráti társaságok, civil szervezetek, pártok és sportegyesületek is szép számmal neveztek a méltán népszerű rendezvényre, amelyen az új Lecsókirály Czigány Bence lett. A város legnagyobb őszi rendezvényére Vargha Tamás országgyűlési képviselő és dr. Cser-Palkovics András polgármester is kilátogatott.
Az üvegessé piruló hagyma, a friss paprika és az érett paradicsom füsttel vegyülő, semmi máshoz nem fogható illata lengte be már kora reggel a Zichy liget környékét, ahol sorra gyújtottak a bográcsok alá a jubileumi, 20. Lecsófőző Vigasság baráti, céges csapatai.
– Sipos József és barátai annak idején valami hasonlót álmodtak meg, sőt, talán most már nagyobbra is nőtt a Lecsófőző Vigasság annál, amire ők annak idején gondolni mertek. Néhány csapattal kezdődött, mára pedig Székesfehérvár őszi időszakának legnagyobb közösségi rendezvényévé vált ez a találkozó. Ma kora reggel mintegy 300 csapat kezdett el főzni, ami talán egy kicsit még bővül is majd a nap folyamán. – mondta dr. Cser-Palkovics András, aki a jó hangulatot, a sok-sok mosolyt és a régi barátok viszontlátását emelte ki a nap egyik legnagyobb értékeként, miközben akadt oylan főzőcsapat, amelynek még a lecsó szakszerű kevergetésébe is besegített.
Székesfehérvár polgármestere mellett Vargha Tamás országgyűlési képviselő is bejárta a főzőhelyeket unokái társaságában, miközben szóba kerültek az édesanyák és a nagymamák pompás főztjei, s persze minden másról, például sportról és színházról is szó esett a szerencsére kellemes, igazi kora őszi időben.
Ott voltak és sütöttek-főztek a Vörösmarty Színház művészei és dolgozói Dolhai Attila vezetésével, a Székesfehérvári Balett Színház tagjai Egerházi Attila igazgatóval az élen, miként a Szent István Király Múzeum és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar csapata is megjelent, s főzött finomságokat. A versenyen kívüli résztvevők nem csak lecsóban gondolkodtak, sokan grilleztek és sütöttek is különféle módon húsokat.
A Zichy ligeti színpadon egész nap számos kiváló produkciót láthattunk-hallhattunk, a gyerekeknek szóló Bíró Kriszta műsortól Varga Viktoron át a Waiting Room koncertig.
A nap fénypontjaként jöhetett délután a díjátadó. A zsűri különdíját a „Lecsómágus törpördögök” csapata érdemelte ki, akik Kozma András vezetésével készítették el kiváló lecsójukat. A 3. helyért járó elismerést a Jenei Zsolt vezette Lacigombóc csapata vehette át, ők egy sertés- és marhahússal gazdagított lecsóval hódították el a bronzérmet. A 2. helyen a Pincei Lecsótányok csapata, a Nagy Gergely, Oszbach Csaba és Kovács István alkotta gárda végzett.
A legízletesebb lecsót a Czigány Bence irányításával főző társaság prezentálta. Amint a Lecsókirály elárulta, testvérével és párjaikkal készítették a nyertes ételt a saját, jól bevált receptjük szerint. – A jó lecsó titkát a legkiválóbb alapanyagok adják. A mi lecsónkba a saját magaságyásunkban érett paradicsomok, paprikák kerültek, ezekből is speciális fajtákat válogattunk össze, a fűszerezésnél pedig koriandert, mustármagot, csillagánizst is tettünk a bográcsba, de a többi az maradjon titok! – összegzett a csapat főnöke.
A lecsófesztivál megálmodójáról elnevezett Sipi Emlékkupát Sipos József fia, Sipos Gábor adta át. Mint kiderült, az idei esztendőben két olyan csapat is volt, akik az összes eddigi lecsófesztiválon részt vettek, ám közülük az A15 jelzésű csapat készített idén is lecsót, így a kupát ők vehették át.
(Fotó: Mátay Balázs, Sántha Róbert)
0 hozzászólás