Az osztrák nemzetközi jégkorong liga, az ICEHL nyitókörében a rekordbajnok Klagenfurt vendégeként korcsolyázott a küzdőtérre a Hydro Fehérvár AV19, hogy aztán bő 2 órányi szenvedést követően egy 0-4-es vereséggel hagyja el azt. A kék-fehérek alaposan beragadtak a rajtnál, de gyorsan javíthatnak, ugyanis vasárnap délután a Vorarlberget simán legyőző Linz látogat majd a MET Arénába. A másik regionális bajnokságban, az Erste Ligában viszont akadt fehérvári sikerélmény a rajton, ugyanis a FEHA19 Csíkszeredán nyert 3-2-re!
A mérkőzésen a Bajnokok Ligájában (CHL) már bemutatkozó, élesebb karintiai gárda az első harmadban sokkal gyorsabb és határozottabb volt, mint vendége, így az, hogy csak egy góllal vezetett 20 perc után, az jórészt a kiválóan védő Reijolának és a gyengébb helyzetkihasználásuknak volt köszönhető.
A folytatásban egyre inkább megérkezett a meccsbe a Volán, jórészt kiegyenlített hoki folyt a jégen, de továbbra is a vendéglátók voltak eredményesebbek a kapu előtt, olyannyira, hogy a középső játékrész elején egy percen belül kettőt is berámoltak a továbbra is jól teljesítő finn portás, Reijola ketrecébe. Ezt követően is hiába próbálkozott Kiss Dávid csapata, még a becsületgól sem jött össze, miközben a hajrában a másik oldalon egy emberelőnyt Fraser bombázott a fehérvári kapuba, beállítva 4-0-ás végeredményt.
A zárópercekben inkább egymást püfölték a felek, mint a korongot, jött is néhány kiállítás, de más nem. Ezt a meccset gyorsan el kell felejteni, és minél jobban ráhangolódni a vasárnapi, hazai bemutatkozásra, amelyen a Volán a Linz ellen javíthat majd a MET Arénában 16.00 órakor kezdődő találkozón.
A „kisvolán”, a FEHA19 a „nagyokkal” ellentétben pozitívan cáfolt rá a papírformára, ugyanis az Erste Liga nyitómérkőzésén a mindig erős Csíkszereda otthonából tudta elhozni a 3 pontot 3-2-es sikerével. Tokaji Viktor együtteséből Keceli-Mészáros, Ambrus Csongor és Németh Zalán volt eredményes.
A FEHA19 a második fordulóban, vasárnap délután Brassóban folytatja erdélyi túráját.
(Fotó: FAV19)
0 hozzászólás