Szent Donát-napi búcsú vasárnap este a Donát-kápolnánál

Ünnepi szentmisét tartanak a hagyományok szerint Szent Donát tiszteletére Székesfehérváron. A Donát-kápolna búcsúján, vasárnap 18 órától Spányi Antal megyés püspök vezetésével imádkoznak a hívek a szőlőskertek és szőlősgazdák védőszentjéhez.

Szent Donát számos borvidék védőszentje, akinek ünnepnapja augusztus 7-re esik. A szőlősgazdák különösen az elemi károk, a viharok, a villámcsapás és a jégeső elkerülésére fohászkodnak hozzá. Szent Donát kultusza a rajnai borvidéken a legerőteljesebb, de Magyarországon, azon belül Székesfehérváron is vannak régi hagyományai.

Az Öreghegyen, a város legmagasabb pontján 1733-ban építettek kápolnát Szent Donát tiszteletére. Ezt többször is átépítették az évek során, majd a második világháborúban teljesen megsemmisült. Az új, ma is látható kápolnát 1993-ban kezdték el építeni, majd 1994 augusztusában szentelték fel. A hagyományok szerint a kápolna előtti téren celebrál ünnepi szentmisét Spányi Antal megyés püspök augusztus 3-án, vasárnap 18 órakor órai kezdettel. Az eseményre szeretettel hívják és várják a híveket!

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. augusztus
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Media24

2025-07-31

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This