Javában tart a jelentkezés a 2025-ös Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, amelyet szeptember 13-án, szombaton rendez meg a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) – kedvezőtlen időjárás esetén a rendezvény esőnapja: szeptember 20. A magánszemélyek, civil és egyéb szervezetek augusztus 24-ig regisztrálhatnak a hagyományos közösségi eseményre – a rendezvénnyel kapcsolatos minden információ a www.fehervariprogram.hu/lecso honlapon olvasható.
A Fehérvári Lecsófőző Vigasság az egyik legnépszerűbb esemény a városban és a városhatáron túlról is rengeteg érdeklődőt vonz. Szeptember 13-án ismét összegyűlhetnek a családok, baráti társaságok, munkahelyi csapatok, hogy felszabadultan, a közös főzés örömét élvezve együtt töltsenek egy napot.
A főzőversenyre magánszemélyek, cégek, civil és egyéb szervezetek (intézmények, egyesületek, alapítványok), pártok egyaránt nevezhetnek. Az SZKKK augusztus 24-ig várja a főzőcsapatok jelentkezését az eseményre, amelyet idén is a Dózsa György út – Zichy liget – Szekfű Gyula utca – Ányos Pál utca – Benyák Bernát utca – Ősz utca – Várkörút által határolt területen rendeznek meg. Nevezés előtt mindenképpen érdemes tanulmányozni helyszín térképét a www.fehervariprogram.hu/lecso oldalon.
Idén is a korábbi években megismert online felület várja az érdeklődőket: a kiszemelt főzőhelyet a jelentkezők a jegyfoglalási rendszerekből is ismert módon, a helyre kattintva választhatják ki. Telefonon és e-mailen történő jelentkezésre nincs lehetőség. A szervezők kérik, hogy a regisztráció előtt minden jelentkező olvassa át a honlapon az esemény részletes felhívását és a kapcsolódó dokumentumokat.
Fontos tudnivaló a jelentkezők számára, hogy a regisztrációt követően 5 munkanapon belül be kell fizetni a részvételi díjat – a helyfoglalás kizárólag a befizetés után válik véglegessé. A részvételi díjat a regisztrációt követően online bankkártyás fizetéssel is ki lehet egyenlíteni, ebben az esetben a főzőhely foglalása azonnal véglegessé válik. Lehetőség van az átutalással történő fizetésre is, aki pedig személyesen szeretné befizetni a részvételi díjat, ezt készpénzzel vagy bankkártyával teheti meg a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sor 3. alatti központjának pénztárában. A pénzbefizetésre augusztus 29-ig van lehetőség, a lecsópénztár hétfőn 10.00–18.00, kedden 12.00–15.00, szerdán és csütörtökön 7.30–15.00, pénteken pedig 7.30–12.00 óra között tart nyitva.
Az idei már a huszadik lesz a Lecsófőző Vigasságok sorában, a nap végére most is kiderül majd, ki lesz 2025-ben a Lecsókirály, a hagyományoknak megfelelően új gazdára talál a Sipi Emlékkupa, és a zsűri átad egy különdíjat is. A részvételi díjért cserébe a szervezők tűzifát, tűztálcát, sörpadgarnitúrát, kenyeret és főzőkötényt biztosítanak a résztvevőknek, a lecsó nyersanyagairól a csapatoknak maguknak kell gondoskodniuk.
Kedvezőtlen időjárás esetén az esemény esőnapja: szeptember 20.
(SZKKK, fotó: Mátay Balázs)
0 hozzászólás