„Tűzzel-Vassal” – fémes mesterségek ünnepe a Rác utcában

A hagyományokhoz hűen idén is ágyúszóval és a 21. tábla felszögelésével indul a Tűzzel-Vassal Fesztivál Székesfehérváron. A Fehérvári Kézművesek Egyesületének nagymúltú és népszerű rendezvényére több mint 80 mesterember érkezett, egész napos kézműves vásárral, bemutatókkal, gyermek és felnőtt színpadi programokkal, koncertekkel várták a látogatókat.

„Ezek a kardok nálam, de még talán Jankánál is nagyobbak!” kiáltott fel egy hároméves forma kisfiú, aki kisiskolás nővérével ámulva figyelte a kovácsműhelyben készült remekműveket és az I. András Lovagrend harci bemutatóját. A 21. Tűzzel-Vassal Fesztivál idei főszereplője és témája a kard, de természetesen a Rác és a Szúnyog utcában a bicskák, kések, balták és szekercék széles kínálatában minden érdeklődő megtalálta a maga kedvére valót Székesfehérváron.

A Rác utcai templom árnyas kertjében tartott kora délelőtti megnyitón Szenczi Jánosné, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének leköszönő elnöke kiemelte, ez a fesztivál a fémes mesterségek ünnepévé vált. A város egykori kézművesek utcája ilyenkor újraéled, és az ideérkező mesterek, alkotó bizonyítják, hogy a kézművesség örök és ez az utca méltó arra, hogy ezt megünnepeljük, tette hozzá, majd átadta a szót az Egyesület új elnökének, Sifter Erikának. Az itt kiállító kézművesek évről-évre bemutatják, hogy az elődöktől kapott örökséget milyen szeretettel, gondoskodással éltetik és viszik tovább, hangsúlyozta az elnök.

A fesztivált dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitotta meg. Köszöntőjében kiemelte, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének nagyon fontos szerepe van a város életében. Rendezvényeinket különlegessé teszik kézműveseink, akik viszik tovább a hagyományt, adják át tudásukat a következő generációnak. Fontos megjegyezni, hogy a kézművesség mellett az összefogás ereje az, ami örök, hiszen ez a rendezvény is így született meg és él több mint két évtizede. A polgármester köszönetet mondott a leköszönő Szenczi Jánosnénak és sok sikert kívánt az új elnöknek. A köszöntőt követően a polgármester az I. András király Lovagrend segítségével meggyújtotta az ágyú kanócát, hogy az ágyúszó idén is messzire vigye hírét a rendezvények. Ezt követően a Kézművesek Háza kapujára Viza Attila önkormányzati képviselő szegelte fel az idei év tábláját.

A mesés-zenés, harci és kézműves bemutatókkal folytatódó rendezvény egészen az esti órákig várta az érdeklődőket a Rác utcában. A Magyarországi Kovácsmíves Céh tagjai egész nap bemutatókat tartottak, volt kézműves vásár, a templomkertben népdalos, néptáncos felnőtt és gyermekprogramok egész sora, és bemutatót tartott az I. András Király Lovagrend is. A Rác utca 15-ben ismét „üzembe helyezték” a Textiludvart, ahol volt varrás, hímzés, szövés, fonás, csipkézés stb. Újdonságként itt népmesékkel, kerekítő mesékkel, mondókákkal és hangszeres bemutatókkal is készültek. A Szent István Király Múzeum Rác utca 11. szám alatti portájáról Varró Ágnes beszélt, és ugyanitt volt kalaposmester bemutató is. Napközben kézműves finomságokkal, sajtokkal, süteményekkel várták az érkezőket.

A tavalyi sikeren felbuzdulva újra tartottak kovácsversenyt a templomudvarban. Ezúttal a vashegyezés volt a téma. Szombaton a szerb-ortodox templom nyitva állt a látogatók előtt. A templomkert színpadán délután az OPANKE Szerb Hagyományőrző Kulturális Egyesület adott műsort, majd Bizánctól Budáig címmel tartottak történelmi, vallási témájú előadást.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. június
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Mátay Balázs

2025-06-21

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This