Már csak nyolc nap van a kezdésig, június 25 és 29. között Székesfehérváron randevúznak egymással a világ legjobb junior korú öttusázói. Először rendeznek itt olyan rangos nemzetközi viadalt, amelyen már a lovaglást kiváltó akadályverseny (OCR) jelenti a harmadik tusát az ötből.
A június 24-én esedékes technikai értekezlettel indul a hivatalos program, de a versenyek másnap, 25-én reggel 8.15-kor startolnak a hölgyek selejtezőjével a Széna téri Általános Iskola Sportcsarnokában, ahol a verseny során a vívásra kerül sor. Az úszás a Csitáry G. Emil Uszodában, az OCR akadályverseny, valamint a „kombi”, a futás és a lövészet egybegyúrt viadala, a Laser Run pedig egyaránt a Bregyó-közi Szabadidőközpontban található Regionális Atlétikai Centrumban lesz. Másnap, június 26-án a férfiak „kvaliznak” ugyancsak ezeken a helyszíneken, miközben a nők rangsoroló vívását is lebonyolítják.
27-én a hölgyek elődöntőjét, valamint a fiúk rangsoroló vívását rendezik meg, 28-án jön a férfi elődöntő, az utolsó napon, június 29-én pedig a két nem fináléja. Délután 13.00-kor kezdenek a nők, 16.30-kor a férfiak.
0 hozzászólás