A Béke téren folytatódtak a városrészi piknikek szombaton délután Székesfehérváron. Sok vidámsággal, családi koncertekkel, zenés, játékos, mozgásos foglalkozásokkal, táncos bemutatókkal és a Fehérvári Kézművesek Egyesülete által szervezett mesterségbemutatókkal várták a városrész lakóit.
„Nagyon jó, hogy ebben a városrészben is rendszeresen megrendezésre kerülnek a piknikek. Az ilyen összejövetelek lehetőséget adnak a találkozásra, a jóízű beszélgetésekre, a kikapcsolódásra, arra, hogy kilépjünk a hétköznapok mókuskerekéből és igazi, összetartó közösséget építsünk!” – hangsúlyozta Molnár Tamás, a városrész önkormányzati képviselője.
A Béke téri pikniken volt gyermekkoncert, polinéz táncbemutató és Csicsergő foglalkozás a pici gyerekeknek, a színpadi programokat Szabó Ádám zenész, énekes műsora zárta. A Fehérvári Kézművesek Egyesülete mestereinek közreműködésével számos mesterséget ki lehetett próbálni, és a rendezvény ideje alatt volt mobil kalandpálya, sárkányverő játszóház, népi játszókonyha, valamint többféle népi fajáték és társasjáték.
Molnár Tamás képviselő arról is tájékoztatott, hogy a Salétrom utcában élőknek is rendeznek idén hasonló pikniket, és a Béke téri program hagyománya is folytatódik a jövőben.
(ÖKK, fotó: Lőrincz Miklós, Mátay Balázs)
0 hozzászólás