FKSE: nyolcan versenyezhettek, heten nyertek a Turós-tanítványok közül

Szerző: Mátay Balázs

2025-02-17

Ahogy tavaly, eddig idén is kiválóan szerepelnek az FKSE sportolói a különféle viadalokon. A napokban megjelent országos ökölvívó egyesületi rangsorban a jegyzett 117 klub közül az előkelő, 15. helyet foglalja el Fehérvár Küzdősport SE, ami mutatja az ott folyó szakmai és nevelő munka minőségét. Ezt erősítette a magunk mögött hagyott hétvégén a kecskeméti Konkoly István Emlékverseny, amelyen remekeltek a szakmai munkát irányító Turós Arnold és edzőtársai tanítványai.

– 13 versenyzővel indultunk Kecskemétre, ahol az ország egyik legjobb utánpótlásnevelő szakemberére, Konkoly Istvánra emlékeztünk a róla elnevezett versenyen. A népes mezőny (40 egyesület 140 bokszolója indult) ellenére három sportolónknak sajnos nem jutott ellenfél, tíznek viszont igen, igaz közülük csak nyolcan indulhattak a megmérettetésen, ketten mindössze edzőmeccsen léphettek kötelek közé. Az emlékverseny keretében Borbély Norbert, Fekete Leon és Turós Levente kiütéssel zárták le a meccseiket, László Martin, Kordás Márk, Illés Nóra és Major Milán pontozással győzött. Az egyetlen vereséget Nagy Benedek könyvelhette el – tájékoztatott Turós Arnold.

Az FKSE szakmai vezetője azt is elmondta, hogy Major Milán a sajátjánál egy súlycsoporttal feljebb indult, de itt is többször számoltak az ellenfelére. Edzőmeccset bokszolt Nagy Zsófia és Németh Zsolt, ami hasznos volt mindkettőjük számára. Kordás Máténak, Lóderer Petrának és Treuer Benjaminnak nem jutott ellenfél. Horváth Balázs bíróként közreműködött a rangos emlékversenyen.

(Fotó: FKSE)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. április
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Written by Mátay Balázs

2025-02-17

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This