Februárban már a 21,2 százalékkal emelt bért kapják az önkormányzati fenntartású intézményekben a pedagógusok Székesfehérváron

A székesfehérvári pedagógusok átlagos bére 700-800 ezer forint körül alakul majd béremeléssel – osztotta meg közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere, aki azt is jelezte, hogy a város önkormányzata a nem-pedagógus kollégák számára is biztosítani kívánja a bérkiegészítéseket és pluszjuttatásokat.

„Ismét emeltük a pedagógusbéreket. Február elején már az óvodáinkban és bölcsődéinkben dolgozó pedagógusok is az átlagosan 21,2%-kal emelt béreket kapják! Önkormányzatunk is végrehajtja a kormány döntései nyomán esedékes pedagógus-béremelések újabb fokozatát, ez a mi esetünkben az óvodapedagógusokat és a pedagógus diplomával rendelkező bölcsődei kisgyermeknevelőket érinti. A „pedagógus I” fokozatban dolgozók számára 21,4%-ot, a „pedagógus II” és a mesterpedagógus fokozatban dolgozók számára 21,2%-ot emelünk. A pedagógusaink átlagos bére így 700 és 800 ezer forint körül alakul majd.” – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán Dr. Cser-Palkovics András.

Székesfehérvár polgármestere bejegyzésében kitért arra is, hogy a pedagógusok ismételt béremelése komoly eredmény. Ennek fedezetét az önkormányzat megkapja a kormánytól. „Annak érdekében pedig, hogy nem-pedagógus kollégáink számára is tudjunk kedvezőbb juttatásokat adni, önkormányzatunk számukra 2025-ben is biztosítani kívánja az eddigi években megszokott bérkiegészítéseket és pluszjuttatásokat! Erről az idei költségvetés elfogadásakor tudunk majd dönteni.” – zárul Székesfehérvár polgármesterének bejegyzése.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. január
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Written by Mátay Balázs

2025-01-22

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This