Kilenc díjnyertes és díjakra jelölt dokumentumfilmet láthat a fehérvári közönség január 30-a és február 2-a között a Cinema City Alba moziban a BIDF2025 keretében. A programban olyan mindenkit érintő, aktuális kérdések kerülnek górcső alá, mint a szerelem, háború, városiasodás és az agrárium ellentéte, az élsport lélektana, vagy a nagyüzemi gyárak ökológiai és egészségügyi hatásai. A vetítések után elismert szakértőkkel beszélgetnek fehérvári újságírók, és járják körbe a filmek által felvetett témákat. A szervezők két alkotás – Száguldó család és Nevezz engem Lawandnak – kora délutáni vetítésével fókuszálnak a diákságra is.
Idén is csatlakozott Székesfehérvár a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2025-ös eseményéhez. Városunk mellett Veszprémben, Debrecenben, Győrben, Békéscsabán, Egerben, Jászberényben, Kecskeméten, Pécsett, Szegeden, Szombathelyen is tartanak vetítéseket. A tavalyi év legtöbb díjat nyert dokumentumfilmjei érkeznek a vármegyeszékhelyre a világ minden tájáról. A vetítések után fehérvári újságírók városunkban ismert és elismert szakértőkkel beszélgetnek és járják körbe a filmek által felvetett témákat január 30-a és február 2-a között.
Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Ficsóri Erika, a BIDF 2025 fehérvári vezetője elmondta, a tavalyi évben nagy érdeklődés kísérte a vetítéseket, így idén már kilenc filmet vetítenek a fehérvári moziban. Külön kiemelte, idén kora délutáni vetítéssel szeretnének kedvezni a 13 év feletti diákoknak. Január 30-án, csütörtökön a Száguldó család, míg január 31-én, pénteken a Nevezz engem Lawandnak című filmek 13 órakor kezdődnek. Lehetőség van csoportos jegyváltásra, így az érzékenyítő, tartalmas filmeket osztályfőnöki óra keretében is megtekinthetik.
A BIDF 2025- fehérvári eseményéhez idén is csatlakozott Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kodolányi János Egyetem. Lehrner Zsolt alpolgármester örömét fejezte ki, hogy tavaly olyan jó fogadtatásra lelt a program, hogy idén még több filmet hoztak a szervezők. A dokumentumfilm szerepe minden korban kiemelkedő, hiszen a valóságot mutatja be képekben, sokszor szavak nélkül, végig követve egy történést. Témáját a mindennapokból meríti, a filmekben megjelenik életünk minden szegmense a szociális kérdésekről a gazdaságin át a fenntarthatóságig. Tanulságosak, elgondolkodtatóak, tette hozzá az alpolgármester. Lehrner Zsolt köszönetet mondott azoknak a kultúrára érzékeny fehérvári cégeknek, vállalkozásoknak, amelyek Székesfehérvár Önkormányzata és a Kodolányi János Egyetem mellett, támogatásukkal hozzájárulnak a program sikeréhez.
Dr. Zugor Zsuzsanna, a Kodolányi János Egyetem kancellárja arról szólt, hogy egy egyetemnek három küldetése van: az oktatás, a kutatás és részt venni a társadalmi folyamatokban. Fehérvári felsőoktatási intézményként különösen nagy a felelősség a társadalmi és kulturális folyamatok alakításában. Az országban annak idején elsőként médiaképzést indító egyetem Újmédia és Kreatívipari Karán az oktatásnak szerves része a dokumentumfilm készítés, amely lehetőséget ad rávilágítani, érzékletesen bemutatni a társadalmat foglalkoztató kérdéseket. Hallgatóink e nemzetközi válogatásnak köszönhetően is sokat tanulhatnak majd a témában.
A filmvetítések január 30-án csütörtökön indulnak. A programban olyan mindenkit érintő, aktuális kérdések kerülnek górcső alá, mint a szerelem, háború, városiasodás és az agrárium ellentéte, az élsport lélektana, vagy a nagyüzemi gyárak ökológiai és egészségügyi hatásai. Megtudhatjuk, milyenek az orosz frontkatonák mindennapjai, miért és hogyan tűnik el Japánban évente több ezer ember egyik napról a másikra, vagy Kínában milyen sajátos módszert alkalmaznak egyesek a szerelmi sokszögek kibogozására.
A belépők már megválthatók a Cinema City Alba moziban. A fesztiválra érkezők 15 főtől csoportos kedvezményt kaphatnak: 1700 Ft/fő. Ha a létszám kisebb, 2400 Ft-os egységes jegyárral kell számolni.
(BIDF, fotó: Bácskai Gergely)
0 hozzászólás