Születésnapos fehérvári fociikonok

Szerző: Mátay Balázs

2025-01-16

Rengeteg legendája, ikonja van a székesfehérvári labdarúgásnak, közülük háromnak is a napokban esedékes a születésnapja: a MÁV Előre egykori NB I-es „csodacsapatának” két kiválósága, Meggyes László január 14-én töltötte be a 72. életévét, a Loki másik korabeli kiválósága, a fájóan fiatalon, 2015 októberében elhunyt Lechner Károly január 15-én lett volna 75 esztendős, míg a MÁV Előre, később a Videoton utánpótlás edzője, technikai vezetője, a Vidiben máig – immár 43 éve – aktív Németh János január 20-án ünnepli a 80. születésnapját.

Nem feledkezünk meg Novath Györgyről, a Vidi legendájáról, aki éppen újév napján töltötte be a 67. életévét, miként Szabó Gyuláról, a MÁV Előre NB I-es csapatának kapitányáról, remek védőjéről sem, aki februárban lesz 4 éve, hogy távozott közülünk, ő január 10-én lett volna 74 esztendős. A Vidi történetének legnagyobb gólvágója (még, ha matematikailag néhány találattal kevesebbet is jegyzett, mint Nikolics Nemanja), az NB I-es és UEFA-kupa gólkirály Szabó József január 31-én tölti be a 69. életévét. Addig még ugyan több, mint két hét hátravan, de mindenképpen meg kell említeni a januári születésű helyi futball-kiválóságok között.

Meggyes a „második emeletig” ugrott fejelés közben

Meggyes László katonacsalád sarjaként Budapesten született, a BVSC-ben kezdett focizni. A honvédséget is letudva került Fehérvárra, előbb a Vidibe, majd később, 1976-ban a MÁV Előrébe, még az NB I-es feljutást megelőző szezonban, így a másodosztályban is már a Lokiban szerepelt. A szépemlékű három NB I-es idényben kulcsjátékosa volt a kék-fehéreknek. Emlékezetes pillanata volt, amikor a korszak kiemelkedő csapatának, a bajnok Újpesti Dózsának fejelt győztes gólt 1978 decemberében Sárközi István beadásából (1-0). Itt meg kell jegyezni, hogy átlagon felüli „rugói” voltak, a fejjátéka így kiemelkedett a mezőnyből.

A Lokiban összesen 97 (egyes statisztikák szerint 95) élvonalbeli találkozón nyolcszor volt eredményes. Bár a kiesést követően csalogatta a DVTK, némileg balszerencsés körülmények okán (éppen külföldön tartózkodott a családjával, amikor jöttek hozzá, hogy szerződtessék, de mivel nem találták otthon, visszafelé menet egy tatabányai játékossal egyeztek meg, amiről egy, az ajtajára ragasztott cédulára írva tájékoztatták, lévén akkoriban még nemhogy e-mail, mobil, és okoseszközök nem voltak, de a vonalas telefon is luxusnak számított) nem igazolt Miskolcra, így nem érte el a 100 NB I-es meccset. Később az alsóbb osztályban (NB II, NB III) szereplő Várpalotában is eltöltött néhány jó szezont, egészen pontosan négyet. Levezetésképpen a megyei bajnokságban Abán is lehúzott egy idényt, mielőtt szögre akasztotta a focicsukát.

Lechner Károly, Úr Tibor és Meggyes László pályavizitje egy NB I-es meccs előtt 1978-ban

Lechner Károly, a „Csóka” becenéven ismert és kedvelt, szintén MÁV Előre ikon fehérvári születésűként a ma már halovány emlékű Spartacusban a legendás fekete salakos pályán (ma a Vidi utánpótláscsarnoka melletti műfüves pálya van a helyén) kezdett focizni, majd 1969-től 1980-ig a MÁV Előre SC-ben játszott, azon nagyon kevesek egyike, akik részesei voltak a Loki két év alatt két bajnoki osztályt ugró, az NB III és NB II után NB I-be jutó alakulatának. Első NB I-es góljait (mindjárt kettőt) a Szegedi SZEOL AK-nak lőtte 1977 szeptemberében, majd még nyolcat az egész idényben, ezzel a 10 találattal pedig ő lett a házi gólkirály.

A másik két első osztályú szezonban még további hat alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját. Érdekesség, hogy a SZEOL mellett a Vidinek két meccsen is lőtt gólt, a szegedieknek így összesen hármat. Remek rúgótechnikáját ma is megsüvegelnék. A Lokiban 91 NB I-es meccsen lépett pályára, majd 1980-ban Nyíregyházára igazolt, ahol további három idény alatt már csak 39 meccs jutott neki az élvonalban, szerzett gól nélkül.

Levezetésképpen 1983 és 85 között még játszott két szezon alatt összesen öt mérkőzésen az NB II-es veszprémi Bakony Vegyész színeiben, ugyancsak szerzett gól nélkül.

A vármegyei futballszakmában nincs olyan, aki ne ismerné Németh János nevét. A 80. életévét január 20-án betöltő szakember immár bő négy évtizede a Vidit szolgálja. Lovasberényben született, ott kezdett focizni, majd a honvédségi szolgálatot követően nem sokkal a labdarúgást befejezve fiatalon már edzette a helyi csapatot. A 70-es évek közepén a MÁV Előréhez került, ahol hét éven át utánpótlás edzőként és technikai vezetőként is tevékenykedett. 1979-81 között a klub történetének egyik legeredményesebb ifjúsági csapatának trénerként Magyarország mai miniszterelnöke, Orbán Viktor edzője is volt.

1982-ben „igazolt” a Videotonhoz, s szeretett klubját máig szolgálja. Bő négy évtized alatt volt módszertani osztályvezető, technikai vezető és utánpótlás edző, vezető is. Jelenleg is az utánpótlás szakág ikonja, mindenki „Jani bá”-ja.

Isten éltesse az ünnepelteket!!!

(Fotó: Meggyes László, Úr Tibor archív felvételei és Mátay Balázs)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. január
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Written by Mátay Balázs

2025-01-16

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Újabb fejlesztések a Hydro-nál

Újabb fejlesztések a Hydro-nál

Egy nagyteljesítményű présgépet adtak át a Hydro Extrusion Hungary Kft. székesfehérvári üzemében – számolt be az új...

Share This