ICEHL: a Klagenfurt állította meg a Volán idegenbeli menetelését

Szerző: Mátay Balázs

2024-12-13

Nem várt sima, 7-3-as vereséget szenvedett a listavezető Hydro Fehérvár AV19 jégkorong csapata a rekordbajnok EC Klagenfurttól a Win2day ICEHL-ben. A Volán 17 évnyi osztrák ligás szereplésének magasan legjobb idegenbeli menetelése ért véget kilenc győztes találkozó után. Ezt megelőzően szeptember 26-án Salzburgban kapott ki utoljára Kiss Dávid alakulata.

A meccs nem kezdődött jól a fehérvári egylet szempontjából, ám most nem volt feltámadás, fordítás, nagy hajrá, csak némi fellángolás, de már az is 0-5-nél. Már az 5. percben jött a KAC vezető találata, ebben az idényben az első a Volán ellen, miután a korábbi két meccset 4-0-ra és 1-0-ra nyerte a magyar csapat. A folytatásban sem talált magára a FAV19, nem úgy a Karintiaiak, akik a 9. minutumban már a második találatuknak örültek.

Már ekkor sejthető volt, hogy ez nem az a meccs, amikor a kék-fehérek nem kapnak több gólt, sőt, mire a találkozó második harmadának hajrájához értünk, már ötöt számoltak rájuk. Ez is kuriózum ebben a szezonban, mert maximum három gól volt, amit egymás után kaptak, válasz nélkül.

Az utolsó 20 percre ébredt igazán fel Kiss Dávid legénysége, de ekkor már nagyon késő volt: a 44. és a 45. percben Brown duplázott, majd még Bartalis is beköszönt Sebastian Dahmnak, igaz, közben még kétszer a Klagenfurt is gólt ütött, így négy találattal győzött.

A Volán vasárnap (december 15.) újra Karintiában lép jégre, 17.30-kor Villachban lesz jelenése, remélhetőleg egy új szép sorozatot nyitva.

(Fotó: FAV19)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. december
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Written by Mátay Balázs

2024-12-13

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This