Női kézi Eb: Montenegró is kipipálva, nagyon közel az elődöntő!

Szerző: Mátay Balázs

2024-12-05

Nagyon nem kezdődött jól az összecsapás számunkra, ám a gyors és hatásos időkérés helyrebillentette, majd végül magabiztos különbséggel 26-20-ra legyőzte Montenegrót a női kézilabda Európa-bajnokság második középdöntős mérkőzésén a magyar válogatott, így egyetlen győzelemre áll a legjobb 4 közé jutástól. Amennyiben pénteken este a sereghajtó lengyelek ellen is sikerrel veszi az akadályt, akkor ugyan matematikailag a svédek vagy éppen a most legyőzött Montenegró is megelőzheti, de mivel egymás ellen és a franciák ellen is játszanak, aligha képzelhető el az, hogy bármelyikük leelőzné a mieinket.

Nemzeti csapatunk kissé visszafogottan kezdett, a várt kemény védekezéssel és komoly lendülettel kéziző délszlávok ellen, nem véletlenül kellett 2-6-nál Golovin kapitánynak időt kérnie, mindössze bő hat perc után. Az edzői eligazítás megtette hatását, összeállta  védekezés, ezzel együtt a kapuban Szemerey is elkezdett „működni”, ennek eredményeképp pedig a 23. percre egyenlítettek Klujberék, akik az első játékrész második felét 10-2-vel abszolválták, ennek megfelelően komoly előnnyel, 16-11-re vezettek félidőben.

A második 30 perc alatt leginkább arra ügyeltek a mieink, hogy ne hibázzanak, ne engedjék vissza a meccsbe az Alba Fehérvár edzője, Suzana Lazovic által irányított Montenegrót. Továbbra is nagy koncentrációval, jól záró védekezéssel és parádés kapusteljesítménnyel araszoltak egyre közelebb a végső dudaszóhoz a magyar lányok, akiknek támadásban akadtak hibáik, gyakran passzívig járatták a labdát, s nem tudtak gól lőni. Szerencsére ez a műfaj nem ment az ellenfélnek sem.

A két egylet között állandósult a 4-6 gól közötti differencia a hazaiak javára, sőt, az utolsó percben már héttel, 26-19-re is vezettek hölgyeink, de a montenegróiak az utolsó pillanatokban megszerezték a 20. találatukat, így „csak” hat lett közte a különbség. Ez már nem osztott, nem szorzott, sima magyar siker, újabb nagy lépés Bécs felé, ahol a végjátékot rendezik.

Pénteken este 20.30-kor a pont nélküli lengyelek ellen is nagyon oda kell figyelni, mert az újabb két pont nagy valószínűséggel elődöntőt jelentene. Azt azonban tudjuk, hogy a kötelezők mindig a legnehezebbek. Remélhetőleg, most nem így lesz.

(Fotó: EHF)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. december
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Written by Mátay Balázs

2024-12-05

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This