Halloweenhez közeledve a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) Fürdő sori épülete igazi rémségek házává alakul október 25-én, pénteken délután négy és este nyolc óra között. A gyerekeknek szellemgyár játszóházzal, bűvészműsorral és egy amerikai hagyománynak megfelelő Csokit vagy csalunk! sétával készülnek a szervezők.
Az SZKKK központjában ijesztő és rémséges hangulat uralkodik majd október 25-én, pénteken: a ház átalakul egy kísértetjárta, szellemekkel teli épületté. Délután négy és este nyolc óra között szellemgyár alkotó játszóházba invitálják a gyerekeket, ahol lehetőség lesz üvegből lámpásokat készíteni és ezeket őszi-halloweeni dekorációval díszíteni. Kalapos textilboszorkányokat is életre kelthetnek seprűvel a kezükben és varjúval a vállukon, hogy igazán autentikus megjelenése legyen a vasorrúnak, és a pókok is szerepet kapnak a kézműves asztaloknál, hiszen a nyolclábú apró – vagy épp óriási – ízeltlábúakat és hálóikat lehet fonalból előteremteni.
Igazi mágikus világ elevenedik meg öt órakor a Paál István-teremben: Hajnal Máté családi bűvészműsorral varázsolja el a kicsiket és nagyokat. Hajnal Máté 2008 óta foglalkozik bűvészmutatványokkal és műsorokkal, hogy minél több meghökkent vagy épp ámulatba ejtett arcot láthasson, és felejthetetlen élményt nyújtson gyermek és felnőtt nézőinek. A fantasztikus trükkök mellett rengeteg humor és szórakoztató történetek is helyet kapnak a műsorban.
Negyed héttől sétára várják a rendezvény édesszájú gyerek résztvevőit, hiszen a rémségek sétányán a hagyományos amerikai Csokit vagy csalunk! játékkal készülnek a szervezők: a jelmezes-töklámpásos felvonulás során a gyerekek ijesztő lámpásaikkal vagy jelmezeikkel csokit követelhetnek az útvonal állomásain.
A programra belépőjegy váltása szükséges a www.fehervariprogram.hu/jegy oldalon, ára 500 Ft/gyerek.
(SZKKK)
0 hozzászólás