Az Alba Regia Vegyeskar sikere Horvátországban

Szerző: Media24

2024-10-15

Az Alba Regia Vegyeskar szeptember utolsó hetében Székesfehérvár testvérvárosába, Zadarba és partnervárosába, Biograd na Moruba látogatott, ahol flashmobbal, szabadtéri és templomi koncerttel kápráztatták el a közönséget. A kóruszene klasszikus és kortárs szerzőinek műveivel mindenütt nagy sikert arattak, méltón képviselték városunkat. Az Alba Regia Vegyeskar útibeszámolója az alábbiakban olvasható:

Horvátországban adott három koncertet az Alba Regia Vegyeskar. A kórus már korábban is járt Zadarban, akkor egy versenyen vettek részt, így most is nagy izgalommal készültek a testvérvárosi látogatásra. Végül elérkezett a szeptemberi indulás napja, melyhez még az égiek is a segítségükre siettek: a napokig tartó hideg és kitartó esőzés után gyönyörű napfényes időben indulhattak útnak.

Az első úti cél Biograd na Moru, amely több fontos történelmi esemény színhelye volt. 1019-től a horvát királyok koronázó- és székhelye, 40 évvel később pedig egyházmegyei székhely lett. 1102 tavaszán itt koronázták horvát királlyá Könyves Kálmánt, és IV. Béla is járt ott. Ebbe a magyar történelmi múlttal is rendelkező városba látogatott el elsőként az énekkar, hogy Biograd na Moru polgárait egy flashmobbal lepje meg.

A Zadarban töltött két nap során két koncertet adtak. A Városháza előtt tartott szabadtéri eseményen olasz, angol és magyar nyelven énekelt, jó hangulatú műsorral szórakoztatták Zadar város lakóit és a turistákat. Műsorukban Bárdos-, Hrisztov-, Daróci Bárdos-, Karai-, Dowland-, Guizar-, Gastoldi- és Kodály-művek szerepeltek. Zadar köszönetképpen színes városnézéssel ajándékozta meg a kórust. A második koncertnek a Szent Simeon templom, Zadar második legnagyobb szakrális épülete adott otthont, amelynek szentélyében a Szent Simeon maradványait őrző szarkofág látható. Itt, ebben a remek akusztikájú, gazdagon díszített templomban Croce, Liszt, Bárdos, Kocsár, Orbán, Kodály, Hassler, és Halmos művei csendültek fel az énekkar előadásában.

Az Alba Regia Vegyeskar tagjai – hagyományaikhoz hűen – felkészültségükkel, színvonalas műsorukkal mindenütt nagy sikert arattak, méltón képviselték városunkat. Mint írták, a horvátországi turné Székesfehérvár Önkormányzata támogatásával jött létre, Jakubek Tiborné, a Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke az előkészületekben nyújtott segítséget és útjukra is elkísérte őket. Az énekkar hálás szívvel köszön minden támogatást.

A kórust hamarosan itthon is láthatja és hallhatja a közönség. November 4-én az Alba Regia Szimfonikus Zenekar halottak napi hangversenyén Jommelli: Requiem című művének előadásában működnek közre, míg november 23-án a X. Székesfehérvári Kórustalálkozó főszervezőjeként és egyik szereplőjeként lépnek színpadra.

(Alba Regia Vegyeskar)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-10-15

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This