Mellrák elleni séta a Belvárosban – tizennyolcadik alkalommal hívták fel a figyelmet a megelőzésre

Szerző: Media24

2024-10-05

Szombaton 18. alkalommal rendezték meg a mellrák elleni sétát Székesfehérvár Belvárosában. A figyelemfelkeltő rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a megelőzés fontosságára. A betegség önvizsgálattal és szűréssel megelőzhető, illetve időben felfedezve még gyógyítható. A programhoz idén is sokan csatlakoztak, civil szervezetek és sportcsapatok is felvonultak.

A séta az Országalmától indult, a Fő utcán és a Mátyás király körúton tartott, majd a résztvevők a Liszt Ferenc utcán tértek vissza a Városház térre. A kezdeményezéshez ismét csatlakoztak Székesfehérvár vezető sportcsapatainak játékosai, képviselői, sok magánszemély és civil szervezeti vezető, képviselő. A téren felállított sátorban mammográfiás szűrésre kérhettek időpontot azok a hölgyek, akik meghívóval érkeztek a rendezvényre.

Hazánkban évente körülbelül 7.000 – 8.000 új esetet regisztrálnak, és sajnálatosan mintegy 2.000 nő hal bele a betegségbe. Az Egészségügyi Világszervezet október 1-jét a mellrák elleni küzdelem világnapjává nyilvánította és egész hónapban számos rendezvény hívja fel a figyelmet a megelőzés fontosságára.

„Ez a 18. alkalom,amikor együtt sétálunk, és unikális az, hogy végig kitartottunk ezzel a programmal. Lehetett covid-járvány vagy gazdasági nehézség, mi valamilyen formában ezt a napot mindig megtartottuk, mert nagyon fontos a figyelemfelhívás. Ez elsősorban a nőknek fontos, de nem akarunk senkiről elfeledkezni, reméljük, hogy a férfiakat is sikerül elérnünk, hiszen ők vigyáznak a hölgyekre. A covid után elkeserítő képet mutatnak a statisztikák, ezért mindenkinek fokozottan át kell gondolnia, hogy milyen szűrésre lenne szüksége, mi az, amit ő saját maga megtehet az egészségéért.” – fogalmazott Östör Annamária egészségügyi, sport- és társadalmi fenntarthatósági tanácsnok, aki a kezdetektől fogva felkarolta a rendezvényt.

A résztvevők idén is az Országalma körül gyülekeztek, ahol megkapták a felhívást szimbolizáló rózsaszín kitűzőket és léggömböket. A rendezvény moderátora Kovács Szilvia székesfehérvári televíziós szerkesztő-műsorvezető volt, aki mellrákból gyógyultként évek óta az arca ennek a fontos programnak. Kovács Szilvia elmondta, hogy a „9. születésnapját ünnepli”, véletlenszerűen fedezte fel önmagán a betegséget, a legjobb barátnője pedig öt évvel ezelőtt hunyt el. Saját gyógyulásához hosszú, küzdelmes út vezetett, melyen többek között szintén gyógyult édesanyja támogatta. „Szeretném hangsúlyozni, hogy a fiatalok is figyeljenek oda magukra, a legjobb barátnőmet 44 évesen vesztettem el, két másik ismerősöm, egy harmincas és egy negyvenes hölgy is mellrákban hunyt el. Nagyon fontos az önvizsgálat, aki pedig meghívót kap mellrákszűrésre, mindenképpen el kell mennie mammográfiára, mert egy sugárterápia, kemoterápia, a haj vagy a mell elvesztése sokkal nagyobb traumával jár.” – fogalmazott Kovács Szilvia.

Dr. Krisztián Erika, Fejér vármegye tisztifőorvosa a rendezvényen azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon a 45-65 év közötti, fokozottan veszélyeztetett korosztályba tartozó nők kétévente kapnak személyre szóló meghívót mammográfiás vizsgálatra a népegészségügyi program keretében, de sajnálatosan 10 hölgyből mindössze 4-en veszik igénybe ezt a lehetőséget. Kiemelte, hogy a mellrák esetében a kezünkben van a korai felfedezés lehetősége és a gyógyulás esélye.

Köszöntötte a megjelenteket Dr. Cser-Palkovics András polgármester is, aki köszönetét fejezte ki minden résztvevőnek, sportcsapatnak és civil közösségnek, akik idén is csatlakoztak a sétához. „Határozott feladatot kaptunk tisztifőorvos asszonytól, mégpedig a figyelemfelhívás feladatát, és ezt ki-ki a saját közösségében is meg tudja tenni, a saját családjában, barátai között, vagy éppen ott, ahol jár a mindennapokban. Ezért is fontos, hogy minden esztendőben a hagyományoknak megfelelően ennyiféle közösség jön össze, sétál egyet a Belvárosban és közben fontos problémára hívja fel a figyelmet.” – emelte ki Székesfehérvár polgármestere, aki hozzátette, hogy a helyi közélet is egységesen van jelen minden esztendőben a rendezvényen, és ettől a város közössége is erősebb.

(Gáspár Péter, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-10-05

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This