Oszvald Marikával és ismert operettslágerekkel köszöntötte Fehérvár a szépkorúakat az Idősek Világnapján

Szerző: Media24

2024-10-02

Székesfehérvár Önkormányzata idén is zenés ünnepi műsorral ajándékozta meg a város szépkorúit az Idősek Világnapja alkalmából. Az Alba Regia Sportcsarnokban rendezett ünnepi gálán dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott köszönetet a vendégeknek mindazért, amit Székesfehérvárért tettek, majd következett a fergeteges ünnepi gálaműsor, melyben a Fedák Sári Színház és hazánk egyik legnépszerűbb előadóművésze, Oszvald Marika szórakoztatta a közönséget ismert operett slágerekkel.

Az ENSZ 1991-ben hirdette meg első alkalommal az Idősek Világnapját október elsején. Azóta a világ számos országában, így hazánkban is évről évre szerveznek programokat abból az alkalomból, hogy felhívják a figyelmet az idős emberekre, arra, hogy tapasztalatuk, tudásuk révén hasznos tagjai a társadalomnak. Székesfehérvár Önkormányzata minden évben zenés műsorral köszönti a város szépkorúit, hogy kifejezze az irántuk tanúsított megbecsülést, tiszteletet és szeretetet.

Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy az esős időjárás ellenére nagyon sokan eljöttek és megtelt a nézőtér. „A város nevében szeretném Önöknek a tiszteletünket tolmácsolni és megköszönni, hogy ezt a város mindig szerették, ápolták, gondozták, fejlesztették. Az, hogy Önökhöz, a kicsit régebb óta fiatalokhoz szólhatok, számomra mindig megtiszteltetés és örömteli kötelezettség!” – fogalmazott, majd bejelentette, hogy a város az őszi Idősek Világnapja és az adventi Nyugdíjasok Karácsonya mellett jövő tavasszal egy hasonló közösségi eseményre készül, melyre komoly igény mutatkozik a szépkorúak körében. A rendezvény időpontjáról a későbbiekben adnak tájékoztatást.

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ minden évben igyekszik meglepni az időseket olyan produkciókkal, amelyek élményekben gazdag szórakozást nyújtanak és szép emlékeket idéznek fel. Így volt ez idén is, hiszen a műsor az operett világába kalauzolta a közönséget: a Fedák Sári Színház művészei – Ujhelyi Andrea, Kiss Réka, Sárkány Krisztián és Öller Roland – a Cintényáros Cudar Világ című összeállítással érkeztek, melyben jól ismert, fülbemászó dallamok csendültek fel többek között a Csárdáskirálynő és a Marica grófnő című operettekből.

A mintegy félórás műsorukat követte az ünnepi délután fénypontja: Magyarország egyik legnépszerűbb, Kossuth- és Jászai Mari-díjas előadóművésze, Oszvald Marika lépett színpadra. Az ismert operetténekes a tőle megszokott, rendkívül közvetlen stílusban üdvözölte a közönséget, majd a My fair lady című film egyik legismertebb, Csudijó című dalával indította műsorát. Oszvald Marika fellépését óriási tapssal fogadta a székesfehérvári közönség.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. október
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Written by Media24

2024-10-02

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This