Idén is az ünnephez méltó keretek között emlékezik Székesfehérvár az állam- és városalapító szent királyra augusztus 13–22. között. A Koronázási Ünnepi Játékok napjai a középkort idézik, az óriásbábok többször is felvonulnak és be is mutatkoznak a belvárosban, sőt, a már ismert királykereső Ágbogozó mellett ebben az évben egy új, nyomozós játéknak is részesei lesznek. A Zichy ligetben és a Széna téren családi piknik, könnyűzenei koncertek, a Bartók téren komolyzenei hangverseny várja a vendégeket. A Nemzeti Emlékhelyen ismét lesz élő sakk előadás a száz négyzetméteres táblán, esténként pedig 3D fényfestés a mauzóleum falán. A Városháza díszudvarában kertmozi, a Malom utcai Táncházban pedig az Alba Regia Táncegyüttes bemutatói és a folkestek kínálnak alkalmat a szórakozásra, kikapcsolódásra.
Foci vb: svájci, kanadai és kolumbiai továbbjutás, bosnyák és horvát reménykedés
Szerdán megkezdődött a 3. csoportkör a 23. labdarúgó-világbajnokságon, először a B-jelű négyesben dőltek el az utolsó...











0 hozzászólás