Rekordszámú székesfehérvári helyszínnel csábít a Kutatók Éjszakája

Szerző: Media24

2024-09-24

Immár egy évtizede, minden szeptemberben megnyitják kapuikat az európai kutatólaborok, hogy megmutassák, a tudomány nem egy „elefántcsonttoronyban” művelt, magányos tevékenység, hanem egy izgalmas lehetőségeket kínáló, szorgalommal bárki számára elérhető hivatás. Szeptember 27-én és 28-án újra várnak mindenkit Székesfehérváron is a kutatóhelyek: az események fő szervezője ezúttal is az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara, ám városszerte lesznek programok.

– A Kutatók Éjszakája meggyőződésem szerint olyan impulzusok intézményesített gyűjtőhelye, amelyekkel az érdeklődő fiatalokat „támadhatjuk meg”. Olyan élményszerű sikertörténeteket szeretnénk bemutatni ezen az estén, amelyek a fiatalokat a mérnöki, informatikusi, közgazdasági pálya irányába lendítik – fogalmazott a Kutatók Éjszakája programjait bemutató sajtótájékoztatón Prof. dr. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Karának dékánja. Amint elhangzott, a rendezvény fontos célja közelebb vinni a kutatást, a tudományt az egyetem leendő hallgatóihoz és Székesfehérvár polgáraihoz. Az egyetem ipari kapcsolatrendszere igen naprakész és széles, amit jól mutat, hogy ezen az estén-éjszakán számos ipari szereplő is megmutatja majd értékeit az egyetem falain belül.

Nagyné Dr. habil Hajnal Éva kutatási dékánhelyettes és dr. Seebauer Márta egyetemi docens részletesen is bemutatta a tervezett programokat. Tavaly több mint 600 látogatóval csúcsot döntöttek, ami a szervezők reményei szerint idén megdőlhet, hiszen soha ennyi élménnyel nem várták még a vármegyeszékhelyen a tudomány iránt érdeklődőket: huszonhat különféle programot sikerült szervezni, így ha egy család együtt érkezik az egyetem Budai úti épületeibe, mindenki találhat megfelelő elfoglaltságot. A legnagyobb érdeklődésre talán a retro számítógépes játékkuckó tarhat számot, ahol a legfiatalabbak is kipróbálhatják magukat olyan, mára legendássá vált játékokban, mint a Pac-Man vagy a Donkey Kong, az idősebb generáció pedig 30 év távlatából újra nekifuthat, hogy megdöntse saját, korábbi rekordjait.

Természetesen az élvonalbeli kutatás bemutatása is fontos vonulata az estének, hiszen néhány hete került pályára az a műhold, amit az Óbudai Egyetem kutatóinak közreműködésével fejlesztettek. „Mi fán terem a digitális ikerpár, és hogyan lehet egy ilyet kifejleszteni?” – erre a kérdésre pedig a Székesfehérvári Tudományos és Innovációs Park kutatási eredményeit bemutató beszélgetésen kaphatunk választ.

A programokhoz számos külső helyszín is csatlakozott, így például a Prosperis Alba Kutatóközpont „Te mitől függsz?” címmel interaktív prevenciós előadást tart, a Mathias Corvinus Collegium foglalkozásán pedig egy banán DNS-ét feltérképezve ismerhetik meg az érdeklődők az élet építőkövét. A Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgálóban a nemrég indult űrmérnök képzésről, valamint az égbolton időről-időre megjelenő vendégcsillagokról lesz szó, a Harman Becker Kft. gyárában a legprofibb autóhifi rendszereket hallgathatják meg a kíváncsiak. Az Alba Innovár robotja, Pepper is úgy döntött, kiveszi a részét a mulatságból, akivel akár táncra is perdülhetünk majd!

Habár az események többsége nem regisztrációköteles, néhány program esetében mégiscsak szükséges az előzetes jelentkezés: ilyen például a legorobotverseny, illetve a mesterséges intelligencia különleges képességeit bemutató kreatív program.

Érdemes tehát tallózni a Kutatók Éjszakája honlapján, ahol a rendező intézmények, valamint városok szerint is lehet keresni.

(ÖKK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-09-24

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This