Jégkorong: fehérvári reváns Bruneckben

Szerző: Mátay Balázs

2024-09-20

Háromgólos idegenbeli sikerrel kezdte meg szereplését az osztrák bázisú ICEHL 2024/25-ös idényében a Hydro Fehérvár AV19 jégkorong csapata. Kiss Dávid vezetőedző együttese huszáros hajrával, 1-2-ről fordította meg a brunecki meccset és nyerte meg 5-2-re a házigazda HC Pustertal ellen! A Volán góljait Berger (2) Kuralt (2) és Brown szerezte.

A meccset a Volán kezdte jobban: a 7. percben Stajnoch indította a bal oldalon Kuraltot, akinek három védő is csak bottal (vagy anélkül) ütötte a nyomát, a szlovén támadó pedig egy életerős lövéssel mattolta tavalyi klubtársát, Roy-t. A vezető gól után a hazaiak játszottak fölényben, egy éppen letelt emberelőny után ki is egyenlítettek, de lendületből még nem jött össze a vezetés számukra.

De csak még, mert a középső játékrészben már fordítottak a hazaiak a szintén exfehérvári Petan találatával. Nem festett jól a Volán, örülhetett, hogy nem került nagyobb hátrányba. A harmad hajrájára kapta össze magát a Volán, ekkor már jöttek a helyzetek Roy kapujánál is.

Az igazi áttörést a záró 20 perc hozta meg, amelyben kiállítás kiállítást követett, a fehérvári egylet számára kedvezőbben. Ki is használta fórjai jelentős részét a kék-fehér alakulat, s egy 0-4-es rohammal elvitte a mérkőzés győztesének járó 3 pontot.

Folytatás lendületből szombat este a Vorarlberg vendégeként.

(Fotó: HC Pustertal)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2024-09-20

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This