Brown, Hári és Erdély találataival 3-2-re legyőzte a magyar bajnok Ferencvárost a kupagyőztes Hydro Fehérvár AV19, így 2019 után újra elhódította a jégkorong Szuperkupát.
2007 óta az osztrák bázisú ligában, az ICEHL-ben (korábban EBEL) szerepel a Hydro Fehérvár AV19, így azóta nincs lehetősége gyarapítani magyar bajnoki címeinek számát, ezért a Szuperkupáig vezető egyetlen út számára az, hogy megnyeri a Magyar Kupát. Ezt tavaly meg is tette a Volán, így összecsaphatott az Erste Ligában vitézkedő (ennek a magyar-román sorozatnak a legjobban szereplő hazai csapata kapja a bajnoki címet) Ferencvárossal. A két élgárda randevújára kedd este került sor az Alba Arénában, s bár a zöld-fehérek megnehezítették a BL-szereplő fehérvári egylet dolgát, az esélyesebb „Ördögök” nyertek.
A mérkőzés elején meglehetősen fásult, fáradt csapat benyomását keltette a Volán, a zöldek frissebbek, harapósabbak voltak, így nem csoda, hogy többször is emberelőnyben hokizva teremtettek néhány meleg pillanatot Horváth Dominik ketrece előtt, miközben a hazai jégen szereplő kék-fehérek egyetlen előnyüknél nemhogy gólt nem szereztek, de felállni is alig tudtak.
A Fradi ráérzett az esélyre, s emberelőnyben egy gyors akció végén Rezumnyak – Kestila kétszeri próbálkozását követően – harmadjára begyötörte a vezető gólt csapata számára a játékrész derekán. A bekapott találat felébresztette kicsit Kiss Dávid alakulatát, amely viszonylag gyorsan kihasznált egy ferencvárosi védelmi megingást, Kestila adta el a korongot saját kapuja előtt, Brown pedig köszönte és értékesítette a 14. percben.
Gyorsan fordíthatott is volna az Alba Aréna „főbérlője”, de Kuralt hibázott, pontosabban Sebők hozta kihagyhatatlan helyzetbe a szlovén csatárt, akinek csak az üresen tátongó kapuba kellett volna betalálnia, ám Arany Gergely kapus bárddal bravúrosan visszaért és a keresztvasra tolta a korongot, ahonnan a gólvonal környékére pattant, s csak két percnyi videózás után derült ki, hogy nem haladt át rajta, így maradt az 1-1.
A harmad végén újra a Ferencváros került előnyben, de nem tudott komolyabb lehetőséget kialakítani a Volán portája előtt. Sőt! Az áthúzódó kiállítás alatt Gaunce tálalt Hári elé, aki nagy gólt lőtt, megfordítva az állást. Először örülhettek vezetésnek Magosiék, akik ritmust váltottak, a magasabb sebességi fokozatot pedig az FTC ritkán tudta lekövetni, ennek ellenére nem változott az eredmény.
A záró 20 percben gyorsan növelhették volna előnyüket a fehér szerelésben játszók, de Sebők hiába talált be, ezt a gólt is percekig videózták és érvénytelenítették, így a válogatott kiválóságnak még várnia kell első fehérvári góljára.
Neki nem, de Erdély Csanádnak végül összejött a találat, miután a kaput megkerülve tette vissza a korongot, ami Seregély korcsolyájáról pattant a saját ketrecébe, így a Volán ellépett kettővel, ami a játék képének meg is felelt.
Mégsem lett sima a vége, mert elég volt egy újabb kis lazítás, koncentrációesés fehérvári oldalon, az 54. percben Galajda lövése vágódott le a blokkról, a túloldalon a felkorcsolyázó Helgesen lövésére pedig Horváth nem érhetett át, feljött egyre a Ferencváros. Ez is maradt a vége, mert ezt követően a Volán eldugta a pakkot, vagy éppen jókor ütötte ki a védőharmadból, így még a kapust is csak fél perccel a végső dudaszó előtt tudta levinni Fodor Szabolcs vezetőedző, s nemhogy gólra, de még egy jó lövésre sem volt lehetősége a bajnoknak.
A Volán nyert 3-2-re, teljesen megérdemelten. Sokat nem pihenhetnek Háriék, mert pénteken (szeptember 20.) Bruneckben a Pustertal otthonában megkezdik menetelésüket az ICEHL alapszakaszában.
(Fotó: Mátay Balázs)
0 hozzászólás