Székesfehérvár két emblematikus személyisége, Prof. Dr. Lukács László néprajzkutató és felesége, Dr. Demeter Zsófia életútja, munkássága előtt tisztelegtek hétfőn este a Városháza zsúfolásig telt Dísztermében egybegyűltek, pályatársak, barátok és a kulturális élet prominens személyiségei. A rendezvényen bemutatták a tavaly év végén elhunyt néprajzkutató utolsó könyvét, valamint 50 éves szakmai tevékenysége elismeréseként köszöntötték Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.

Dr. Demeter Zsófia, valamint férje, Prof. Dr. Lukács László kiemelkedő életútját, munkásságát elsőként Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója méltatta. Felidézte, hogy a múzeumnál mindkettejük ötven évet töltött el, ami mindennél jobban bizonyítja, milyen erősen szerették hivatásukat: „Ez volt az első munkahelyük, innen mentek nyugdíjba. Csak remélni tudom, hogy hasonló életút vár ránk is, és nem kényszerből, hanem mert annyira szeretjük, amit csinálunk.” – fogalmazott a főigazgató, aki szerint a tudós házaspár életművének kiemelkedőségét nemcsak publikációik száma, hanem azok rendkívüli olvasmányossága is jelzi, nem véletlen, hogy írásaik sokak kedvencei.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester beszédében azt a házaspárra olyannyira jellemző jelenetet idézte fel, amikor Prof. Dr. Lukács László a polgármesternek megemlítette, hogy pályafutása közelgő, 50. évfordulója alkalmából érdemes lenne tudományos konferenciát szervezni. Ekkor felesége, Zsófia szerényen közbeszólt, hogy bizony az ő munkásságának is közeleg az 50. évfordulója.

„Sajnos professzor úr már nem lehet itt testben, de lélekben most biztosan itt van köztünk. Valószínűleg egy égi múzeumban dolgozik, ahol nincs fenntartó és nem fenyeget a pénzügyi keret nyűgje sem, és ahol van idő a beszélgetésre.” – mondta Székesfehérvár polgármestere, aki soha nem felejti azokat a professzorral olykor a Fő utca közepén lezajlott beszélgetéseket, amelyekből oly’ sok erőt és bölcsességet meríthetett az ember. Dr. Demeter Zsófiának pedig azt köszönte meg, hogy megtanította őt arra a látásmódra, amellyel Székesfehérvárt, annak értékeit látni, érteni kell.

„Amikor fiatalokkal beszélgetve a pályaválasztás kerül szóba, arra szoktam a figyelmüket felhívni, hogy olyan foglalkozást találjanak maguknak, amit valóban szeretnek, mert akkor az a hivatás nem munkát, hanem boldogságot ad. A Lukács-Demeter házaspár e tekintetben is példakép a fiatalok előtt.” – fogalmazott Székesfehérvár polgármestere.

„Lukács László a rá jellemző gondossággal a betegágyából is adta az instrukciókat az utolsó „Néprajzi forgácsok a kései szüretből” című kötetének készítése alatt.” – idézte fel dr. Gelencsér József néprajzkutató az ünnepségen bemutatott könyv születésének körülményeit. Ahogy a címe is mutatja, kései, kiérlelt írásokkal találkozhat e műben az olvasó, ám a címnek sajnos egy tragikus tartalma is lett, hiszen ez már bizonyosan a nagy kutató utolsó munkája. Kedvelt kutatási területei jelennek meg a kötetben, amihez az anyagokat évtizedeken, olykor egy életen át gyűjtötte Lukács László. A kötet egyik vonulata azt mutatja be, hogy a nemzet nagyjai miként élnek a nép emlékezetében, hogyan élt tovább a hírük Fejér vármegyében. A kötetből kiderül például, hogy Csokonai Vitéz Mihály nagyapja Alcsúton volt református lelkész, de szó esik Petőfi Sándor székesfehérvári napjairól, továbbá egy vastuskóról is, amelybe a hagyomány szerint az 1842-es évszámú rézpénzt a vándorszínész Petőfi Sándor szögezte bele, aki az év novemberében a székesfehérvári Pelikán fogadó színháztermében játszotta első szerepét. A szerzőhöz hasonlóan zámolyi születésű Csanádi Imre és Csoóri Sándor által gyűjtött népdalokra is kitér a mű, de a Weöres Sándorral kapcsolatos székesfehérvári legendák alapjának is utánajárt a kutató. Külön fejezet foglalkozik a szakrális tartalmat hordozó kenyérrel és borral, megtudhatjuk például, hogy Székesfehérváron már 1484-ben létezett a Zsemlyesütő utca. A szőlőőrzésről, a szőlőhegyen gyakorolt mulatságokról és a présházak világáról is sokat megtudhat az olvasó a különleges kötetből.

Az ünnepi est második, de legalább olyan fontos felét Vargha Tamás miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselőjének köszöntője vezette fel, aki a Szent István Király Múzeum korábbi igazgatójának 50 éves munkásságát méltatta. Az országgyűlési képviselő személyes emlékeit is felidézte: 47 évvel ezelőtt, frissen érettségizett diákként az akkori István Király Múzeumban kapott munkát, ahol biztosan megtanulta Demeter Zsófiától, miként kell a nyitás napjára olyan állapotba hozni egy kiállítást, ami az előző nap hajnali háromkor még nincsen kész. Arról is beszélt, tulajdonképpen az egykori múzeumigazgatónak köszönheti, hogy felvették az egyetemre, mert Zsófia minden nap elküldte őt az angoltanárhoz.

Dr. Demeter Zsófia szakmai munkásságát Bányai Balázs történész, az Országgyűlési Múzeum munkatársa mutatta be röviden. A ballasagyarmati születésű későbbi múzeumigazgató a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre nyert felvételt, történelem – francia nyelv és irodalom szakra iratkozott be. Az egyetem befejezésének évében a zámolyi születésű Lukács Lászlóval Székesfehérvárra költöztek, itt a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságánál, a Szent István Király Múzeum jogelődjénél helyezkedett el történész muzeológusként. Itt kezdett el újkortörténészként tevékenykedni, hiszen a Fitz Jenő irányította intézményben többen foglalkoztak ókorral. Ekkor ismerkedett meg az egykor hatalmas főúri birtokok által uralt Fejér megye uradalmainak történetével. A mezőföldi uradalmak gazdálkodását feldolgozó kutatásainak eredményeit előbb kiállításon és kötetben, majd az 1985-ben készült doktori disszertációjában ismertette. Foglalkozott a Palotaváros és az ott dolgozó iparosok történetével, a városrész elpusztításával, a székesfehérvári rácokkal, a Felmayer-gyárral, Székesfehérvár város első világháborús éveivel és a városi ezredek csatatéri helytállásával, az 1938-as országos ünnepségekkel, illetve az 1956-os forradalom városi eseményeivel. Életművének különleges darabja a Székesfehérvár történetét sok nézőpontból bemutató, Gelencsér Ferenc fotóművésszel indított sorozata, a Székesfehérvár Anno…

Amint Bányai Balázs hangsúlyozta, múzeumigazgatóként Demeter Zsófia mindig partnerként fordult munkatársaihoz, soha nem a névjegykártyán szereplő rangot és titulust nézte. Munkássága és embersége azonban alapvető tekintélyt parancsolt, mindeközben a munkatársak támaszkodhattak rá, bátorította őket kutatásaikban, gyűjtőmunkáikban. Olyan vezető volt, aki a tudományos értékeket szem előtt tartva igyekezett szélesre tárni a múzeum kapuit a szélesebb közönség előtt, nem véletlen, hogy kiállításai óriási látogatószámokat értek el. Fejér vármegye 2014-ben Marosi Arnold Díjjal, Székesfehérvár városa 2015-ben díszpolgári címmel tüntette ki, Áder János köztársasági elnök pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatával ismerte el tevékenységét 2018-ban.

Az ünnepség végén a barátokat, tisztelőket, pályatársakat egy kötetlen beszélgetésre várta az ünnepelt és a székesfehérvári önkormányzat. S ki tudja, talán ott, az égi múzeumban Laci bácsi is koccint egyet erre a csodálatos ötven évre!

(ÖKK)