Mindig nagy öröm magas kort megélt ünnepeltet jó kedvűen, egészségesnek látni. Aki szerdán délután az Öreghegyi Közösségi Házban járt, bizony találkozhatott egy ilyen születésnapossal. Kissné Lencsés Rozália Julianna, július 4-én töltötte be a 90. életévét, és ragaszkodott ahhoz, hogy az Öreghegyi Nyugdíjas Klub tagjai is vele ünnepelhessenek, amikor az önkormányzat vezetői felköszöntik. Erre most került sor, Róth Péter alpolgármester és Deák Lajosné önkormányzati képviselő aktív részvételével.
Kissné Lencsés Rozália Julianna 1934. július 4-én született Székesfehérváron szerető családba, hat gyermek közül ő volt a legkisebb. Mindössze 11 éves volt, amikor elveszítette az édesapját, és a második világháború is nehéz időket hozott. Szabás-varrást tanult, ezt követően az oktatóműhelyben kezdett el dolgozni, majd megszerezte a vegyész laboráns képesítést. Hosszú évek dolgozott laboránsként a VIDEOTON-ban, illetve annak elődjében, a Vadásztöltény Gyárban. Műkedvelő színjátszó, versmondó volt, fel is vették színi tanulónak, de özvegy édesanyja sajnos nem engedte el maga mellől. 1959-ben kötött házasságot, melyből egy lánygyermeke született.
Julianna egészen rendkívüli művészi, alkotói vénával rendelkezik, ami a mai napig aktivitásra sarkallja. Nagyon szeret varrni, szinte minden ruháját maga készíti, sőt, nyugdíjazása után a színház díszletkészítője volt, bármit kértek tőle, mindent meg tudott csinálni. 75 évesen kezdett el festeni, főleg tájképeket készít, az alkotásai több kiállításon is szerepeltek már. Szereti a színházat, a komolyzenei koncerteket, az operát és szívesen néz televíziót, különösen sorozatokat. Kertészkedik is, a szép virágait sokan megcsodálják.
Juliannát szerető támogató emberek veszik körül, lányával és vejével nagyon jó kapcsolatot ápol. Három unokája született, akiknek a felneveléséből aktívan kivette a részét, és már van két dédunokája is, akik szintén szokott vigyázni. Ismerőseivel, barátaival gyakran találkozik, és korához a mai napig jó egészségnek örvend.
Szerda délután ünneplő barátokkal és örömteli, jó hangulattal telt meg az Öreghegyi Közösségi Ház színházterme, Julianna ünneplésére nagyon sokan eljöttek. Székesfehérvár Önkormányzata nevében Deák Lajosné önkormányzati képviselő és Róth Péter alpolgármester köszöntötték fel az ünnepeltet, és nyújtottak át egy hagyományos miniszterelnöki gratuláló emléklapot, valamint a város ajándékait. Julianna lánya egy saját maga által írt verssel ajándékozta meg édesanyját, és természetesen volt koccintás és szülinapi torta is.
Julianna – vagy ahogy a barátai hívják, Julcsi – köszönetet mondott a tagtársainak, és ugyanazt az odaadó örömet és szeretetet kívánta nekik, mint amit ő kapott tőlük. Úgy érzi, hogy a hosszú életének titka az aktivitásban, az örökös tenni akarásban rejlik.
(ÖKK/Media24 – fotó: Mátay Balázs)
0 hozzászólás