Acélöklök és kardcsattogás a Belvárosban – a ráchegyi lovag nyerte a tornát

Szerző: Media24

2024-08-17

Vérbeli középkori miliőben érezhették magukat azok, akik szombaton végig követték a szó szerint acélos csatákat a Lovagok napján Székesfehérvár Belvárosában. Délután a Szent István Tornán idén is hagyományőrző, tapasztalt, profi bajvívók mérettették meg magukat a fehérváriak szeme láttára, és ki-ki a maga városrészéért is szurkolhatott. A nézők nemcsak egyedi ruházatokat és korhű fegyverzeteket láthattak, hanem éles, valódi küzdelmeket is, ráchegyi sikerrel.

Szombaton a Lovagok napján felelevenedtek az ország történelmi fővárosának középkori hagyományai. A szombati rendezvényen egész napos kézműves foglalkozásokkal várták a családokat, akik kipróbálhatták a középkori mesterségeket és a középkori játékokat is. A Szent István Király Múzeum Küllő és rozetta című múzeumpedagógiai foglalkozásán a középkori egyházi építészet egyik legizgalmasabb vívmányát, a rózsaablakot készíthették el a vállalkozó kedvűek a Nemzeti Emlékhelyen, ahol középkori társasjátékon is részt lehetett venni.

Volt interaktív harcművészeti bemutató is a Városház téren az Ars Ensis Egyesület jóvoltából, a Nemzeti Emlékhelyen pedig a Jelenetek Imre herceg életéből című előadást mutatták be Matuz János rendezésében. A Lovagok napja a Viadalmenet középkori seregszemlével folytatódott, délután pedig bemutatkoztak a lovagok a Városház téren, majd megkezdődtek a II. Szent István Torna küzdelmei.

A különböző városrészek lovagjai karddal és pajzzsal, egymást nem kímélve harcoltak a Városház téri „ringben” a II. Szent István Torna küzdelmei során. A lovagi torna előtt Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója köszöntötte a versenyzőket és a nézőket, akik idén sem megrendezett küzdelmeket, hanem valódi, teljes erőbedobással küzdő versenyzőket láthattak. A lovagok a fülledt melegben több mint 30 kg-os páncélban, középkori fegyverekkel harcoltak. A küzdelmek közül kiemelkedett a Feketehegy – Ráchegy párharc, Cseke András és Újvári Ádám szinte vérre menő, agresszív párharccal vívta ki a nézők hangos elismerését, többször nem csak a kardok sújtottak le, hanem az acélöklök is. Ez jellemezte a párharcok jelentős részét a további összecsapásokon is.

Belvárost Tóth Tamás, a Búrtelepet Bányai Ádám, Felsővárost Soós Barnabás, Maroshegyet Varga Gábor, Öreghegyet Tompits Gergely, Palotavárost pedig Bús Astarott képviselte.

A viadalt végül a ráchegyi „vitéz”, Újvári Ádám nyerte meg. A második helyezettnek járó díszes oklevelet Bányai Ádám (Búrtelep), a harmadiknak járót pedig az öreghegyi városrész nevében induló Tompits Gergely (Gregorius) érdemelte ki és vezehette áta  Szent István Király Múzeum főigazgatójától, Pokrovenszki Krisztiántól és szakmai igazgatójától, Kovács Lóránd Olivértől.

A buhurt nem hagyományőrzés és nem is egy látványos show-műsor, hanem modern sport. A hagyományőrzéssel szemben a buhurtnál a küzdelmen van a hangsúly, de a felszerelések itt is autentikusak: a sportolón lévő felszereléseknek egy korszakból, harminc éven belülről kell származniuk. De nem az autentikusság az elsődleges cél, hanem a páncélos full-kontakt küzdelem. Semmilyen koreográfia vagy előre begyakorolt mozdulatsor nincs benne: itt a harcosok tényleg megütik egymást. Az éles küzdelmek ezúttal is kivívták a közönség elismerését, a fehérváriak a Városház téren hangosan buzdították a lovagokat és ki-ki a maga városrészéért szoríthatott.

(Fotó: Mátay Balázs)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-08-17

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This