A horvátok első számú klubja, a korábbi Bajnokok Ligája győztes Podravka Koprivnica elleni csütörtöki hatgólos vereséget követően pénteken az ugyancsak nemzetközi kupainduló, romániai HC Dunărea Brăila ellen lépett pályára a kaproncai minitornán az Alba FKC női kézilabda csapata. Az eredmény most sem volt éppen kedvező, sőt, a románok 37-24-re alaposan elverték Suzana Lazovic csapatát.
A tények kedvéért le kell szögezni, hogy jelenleg mindkét alakulat jelentősebb játékerőt képvisel, mint a fehérvári csapat, ennek ellenére a kapott gólok mennyisége és a vereségek aránya nem fest túl jó képet az alakulgató Albáról. A bajnoki rajtig van még hátra egy kis idő, lehet, mi több, szükséges is javítani az összprodukción, ellenkező esetben hasonlóan küzdelmes, s többnyire az alsóházban eltöltött idényre számíthat az NB I-ben az egykori EHF-kupagyőztes klub mostani együttese.
(Fotó: HC Dunărea Brăila)
0 hozzászólás