Foci BL: kiesett a Fradi, az EL-ben folytatja

Szerző: Mátay Balázs

2024-08-13

A dániai odavágón elszenvedett 2-0-ás vereség után hazai környezetben 1-1-et játszott a Midtjylland ellen a Ferencváros labdarúgó csapata a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében, így idén is korán elköszönt a legrangosabb kontinentális klubsorozattól. A lebonyolítási rendszernek köszönhetően azonban kap egy esélyt arra, hogy a következő párharcot sikeresen megvívja, így az Európa-ligában jusson be a csoportkörbe.

A Fradi jól kezdte a visszavágót a Groupamában, játéka nem ízlett a dánoknak, nem is volt csoda, hogy már a 17. percben megszerezte a vezetést Cissé góljával. A folytatásban közel volt a második hazai találat, de nem tudott betalálni a zöld-fehér egylet, miközben a második játékrészt már jórészt uraló Midtjylland kiegyenlített és összességében megérdemelten jutott a BL-playoffba, ahol a Slovannal csap össze.

Az FTC-nek marad megint az EL-főtáblára jutás lehetősége, erős eséllyel a feröeri mumus KÍ elleni párharcban, amely az első meccsen 2-1-re legyőzte a bosnyák Banja Luka csapatát. Persze, könnyen fordulhat még ez a csata, de az előny a feröeri egyletnél van a holnapi visszavágó előtt.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2024-08-13

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This