Négy díjra várják a fehérváriak javaslatait augusztus 23-ig

Négy városi díjra várják a székesfehérváriak javaslatait. A tisztelet és a megbecsülés kifejezésére a zenei munkásságával, a Nemzeti Emlékhely megőrzésével, valamint karitatív, illetve a gazdasági téren végzett tevékenységével kitűnő személyekre, illetve közösségekre lehet javaslatot tenni augusztus 23-ig.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata kitüntető címek, díjak, elismerések alapításával és adományozásával kívánja kifejezni tiszteletét és megbecsülését mindazon személyek és közösségek iránt, akik életművükkel, munkájukkal, a város közéletében való közreműködésükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, maradandót alkottak, vagy más, a köz érdekében végzett tevékenységükkel segítették Székesfehérvár szellemi és anyagi gyarapodását.

Most négy városi díj adományozásához kapcsolódóan várják a székesfehérváriak javaslatait 2024. augusztus 23-ig.

 „Fricsay Richárd Zenei Díj”

A „Fricsay Richárd Zenei Díj” a Székesfehérvár zenei életében több éven keresztül kifejtett kiemelkedő zenei munkásságával maradandót alkotó székesfehérvári zenetanárnak, karnagynak, zenei előadóművésznek, zenepedagógusnak, együttesnek vagy közösségnek adományozható.

Évente egy „Fricsay Richárd Zenei Díj” adományozható.

„Érdy János Emlékérem”

Az „Érdy János Emlékérem” annak a természetes személynek, közösségnek, csoportnak vagy szervezetnek adományozható, aki vagy amely a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely megőrzése, bemutatása érdekében kiemelkedő munkát végzett.

Évente egy „Érdy János Emlékérem” adományozható.

„Pro Caritate Albae Regiae” díj

„Pro Caritate Albae Regiae” díj annak a természetes személynek, közösségnek, csoportnak vagy szervezetnek adományozható, aki vagy amely a gyermekvédelem, a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációja, az idősek emberi méltósága, anyagi, fizikai, lelki egészsége, jóléte, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segítése vagy az esélyegyenlőség megteremtése érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett.

Évente egy „Pro Caritate Albae Regiae” díj adományozható.

„Székesfehérvár Gazdaságáért” díj

A „Székesfehérvár Gazdaságáért” díj annak a természetes személynek adományozható, aki elismert, köztiszteletben álló személy és tevékenységével hozzájárul Székesfehérvár gazdasági életének fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez.

A díj annak a szakmai közösségnek, csoportnak vagy szervezetnek is adományozható, amelynek tagjai a fenti feltételeknek megfelelnek.

Évente egy „Székesfehérvár Gazdaságáért” díj adományozható.

Az elismerések adományozására bármely természetes vagy jogi személy javaslatot tehet.

Az adományozásra vonatkozó javaslatokat 2024. augusztus 23. napjáig írásban kell benyújtani a polgármesterhez.

A javaslatnak tartalmaznia kell:

a) az önkormányzati díj megnevezését, amely adományozására vonatkozik a javaslat,
b) a javaslattevő nevét,
c) a díj adományozására javasolt személy, közösség nevét, elérhetőségét, valamint tevékenységének részletes méltatását.

Kérjük, a borítékon tüntessék fel a kitüntetés elnevezését!

A javaslatok benyújtása:

a) Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 8000 Székesfehérvár, Városház tér 1. szám alatti épület portáján kihelyezett irattartóban történő elhelyezéssel,
vagy
b) postai úton – 2024. augusztus 23. napjáig történő beérkezéssel – az alábbi címre:
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Közművelődési és Civil Kapcsolatok Irodája
8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.

(ÖKK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-08-06

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This