Július utolsó napján egyről háromra nőtt a magyar érmek száma a párizsi olimpián, ám arany továbbra sincs közte. A férfi 200 méteres pillangóúszás esti fináléjában a címvédő Milák Kristóf az utolsó 20 méterig vezetett, ám ekkor a hazai közönség tombolása közepette a francia Léo Marchand meg tudta előzni, így különc bajnokunk 1:51.75-ös időeredménnyel „csak” második lett. Ugyancsak a dobogó második fokára állhattak fel férfi kardvívóink, s ehhez egyetlen századra volt a 100 méteres gyorsúszásban Németh Nándor, aki még a célba érkezés pillanatában is érmesnek tűnt, de végül kiderült, hogy a bronzról 1, az ezüstről 2 századdal (!!) lemaradt.
Milák esetében az egyik szemünk sír, a másik nevet, mert arra, hogy valaki ennyit kihagy, mint ő és csak néhány hónappal az olimpia előtt kezdi meg a kemény felkészülést, majd így szerepel, nem nagyon volt még példa, ugyanakkor az teljesen egyértelmű, hogy ha csak 3-4 héttel korábban beleáll a közvetlen felkészülésbe, akkor a véghajrában is megtartotta volna előnyét. A másik fontos tényező, hogy éppen Marchand volt az egyetlen, akivel az elő- és középfutamok során nem nem találkozott, így nem volt közvetlen tapasztalata az időeredmények alapján tőle éppencsak lemaradó rivális stílusáról, taktikájáról. Mindenesetre az ezüst is szépen csillog, pénteken pedig jönnek a 100 méteres pillangóúszás előfutamai, a rövidebb távon pedig egészen biztosan újra az élre tör majd Milák, aki itt szeretne a mezőny előtt végezni.
Férfi kardcsapatunk Szilágyi Áronnal, Gémesi Csanáddal, Szatmári Andrással és Rabb Krisztiánnal parádésan vívott a negyeddöntőben az előzetesen minket akaró (meg is kapták, amit kértek, kamatostul…) olaszok, majd az elődöntőben a franciákat legyőző irániak ellen, bár utóbbi esetben komoly hátrányból felállva, izgalmas hajrában sikerült győzni. A fináléban a fris egyéni bajnokkal is felálló, nagyon gyors és intenzav Dél-Koreán már nem találtak fogást a mieink, szinte végig szaladtak az eredmény után, így – ha nem is sokkal – kikaptak. Mindenesetre az ezüst előrelépés a tokiói bronz után.
Ami Németh Nándort illeti: 100 gyorson a medencében bejött, amit előzetesen jósolt, hogy annyira együtt van a mezőny, hogy bárki nyerhet, így ő is erre törekszik. Végül ebből „csak” egy 4. helyezés lett, amiben nem maga a helyezés a bosszantó, hanem az, ahogy ott kötött ki. Remekül ment az elejétől, a végén, a célba csapás előtt is még érmes helyen mutatta az élő „figyelő” Németh Nándit, ám a benyúlásnál egy ujjnyival két riválisa is elé került, így az ezüstről 2 századdal, a bronzról pedig egyetlen századdal maradt csak le!
Nem volt jó napjuk férfi kéziseinknek, akik a győzelemért támadtak Norvégia ellen és a mindig biztos kezű Imre Bence ziccerét most védte a kapus. ekkor még volt hátra néhány másodperc. A mieink a döntetlenbe beletörődve nem zártak vissza hátul, a bravúrral védő kapus pedig villámgyorsan előre dobta a labdát Blonznak, aki szó szerint az utolsó másodpercben bedobta a számunkra végzetes találatot. Hihetetlen volt, ezen a szinten nem szabad ilyen hibát elkövetni.
Csütörtökön 14.00 órakor női kéziseink javíthatnak az Angola elleni döntetlen után, ha legyőzik a háromból három vereséggel rendelkező spanyolokat, ami nagyon nem lesz könnyű, hiszen szövetségi kapitányuk nagyon jól ismeri a mieinket és számukra ez az utolsó utáni esély, hogy kozmetikázzanak gyászos szereplésükön. Este fél kilenc után 200 háton Koós Hubert úszik a győzelemért, tőle az érem minimális elvárás. Ahogy a győzelem elvárás férfi vízilabdázóinktól, akik az egyébként igen stabil és veszélyes Japánnal meccselnek este 21.05-kor.
(Fotó: MOB)
0 hozzászólás