Felvonulásokkal, utcatánccal, térzenével, színpadi bemutatókkal, koncertekkel, folkestekkel és gyermekprogramokkal várja vendégeit a 75 éves Alba Regia Táncegyüttes a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon 2024. augusztus 11. és 15. között Székesfehérváron a Malom utcai Táncházban, az Országzászló téren, a Zichy-színpadon és a belváros több pontján.
A Székesfehérvári Királyi Napok nyitó eseménysorozata, a Királyi Napok Néptáncfesztivál 2024-ben újra a világ különböző pontjairól érkező táncegyütteseket lát vendégül, Mexikóból, Spanyolországból és Szlovákiából is érkeznek csoportok, valamint fellép a Tököli Délszláv Táncegyüttes. A nemzetközi néptáncfesztivál hagyományai szerint augusztus 11-én, vasárnap 18 órakor belvárosi felvonulással és utcatánccal indul a programsorozat, majd 19 órakor a Zichy-színpadon tartanak látványos nyitógálát.
A Királyi Táncpódium további ingyenes előadásain fellépnek az Alba Regia AMI csoportjai, az ARTE Múltidézők, az ARTE Senior csoportja, a Generációk Táncműhely, lesz Muharay-gála Maglód és Érsekcsanád részvételével, a Duna Művészegyüttes bemutatja a Duna fergeteges című műsorát, és természetesen betáncolja a Zichy-színpadot az ARTE és meghívott vendégei.
A Királyi Játéktér idén is az Országzászló téren várja népi gyermekjátszóba a gyermekeket Kneifelné Laczkó Kriszta és a Szedtevette zenekar vezetésével, valamint táncba hív majd Mexikó, Spanyolország és Szlovákia is. A külföldi csoportok a Királyi Játéktér után térzenei programokkal folytatják bemutatóikat.
A Királyi Folkesték vendégei még közelebbről megismerhetik Mexikó, Spanyolország, és Szlovákia kultúráját, valamint táncolhatnak a Puszták Népe Front, a Góbé, a KACAJ és a RitMusa Zenekar koncertjén is. A napokat a Galiba és a Tilinkó zenekar muzsikájával zárják.
A Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál résztvevői augusztus 15-én, csütörtökön 19 órakor a Zichy-színpadon ünnepélyes zárógálával, 21.30 órakor a Táncházban a Coco Loco zenekar latin táncestjével és Paraba Világzenei Klubbal búcsúznak.
További informácó: https://www.kiralyinapok.hu/
0 hozzászólás