Levélben osztja meg gondolatait a nyilvánossággal a Vasvári Pál Gimnázium igazgatója

Szerző: Media24

2024-07-05

Dr. Cser-Palkovics András polgármesterhez – akivel az elmúlt napokban többször is beszéltek – juttatta el nyílt levelét Horváth József, megkérve őt arra, hogy változtatás nélkül hozza nyilvánosságra gondolatait a város és a szélesebb közösség megnyugtatására és tájékoztatására. Ennek a kérésnek eleget is teszünk.

A Vasvári Pál Gimnázium igazgatóválasztása körül kialakult helyzetben a rengeteg szeretet-megnyilvánulásért mond először köszönetet Horváth József, aki 32 éves hagyomány alapján most is éppen vándortáborban van tanítványaival. Levelében mindenkit arra kér, hogy ne terelődjön politikai síkra a mellette való kiállás. Számomra mindennél fontosabb a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium – írja, amelyért lassan négy évtizede tanárként, majd vezetőként dolgozik, és hogy ez az iskola egy otthon és egy minőségi oktatást nyújtó intézmény lehessen minden diák számára. Végezetül megerősíti: „A tantestület, mint korábban már sokszor, bölcsességgel meg fogja oldani a sokszorosan nehezített feladatot. Ezután is tapasztalatommal, tudásommal azon leszek, hogy segítséget tudjak nyújtani az iskolámnak! Ismételten kijelentem, hogy tanári pályám hátralévő néhány évében továbbra is a Vasvári Gimnáziumban kívánok szolgálni.”

(ÖKK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-07-05

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This