Olimpia 2024: Demeter tartalék az öttusázóknál

Szerző: Mátay Balázs

2024-06-28

Martinek János szövetségi kapitány előterjesztése és a szakmai bizottság állásfoglalása után a Magyar Öttusa Szövetség elnökségének döntése értelmében a három magyar közvetlen kvótás női öttusázó közül Guzi Blanka és Gulyás Michelle vehet részt a párizsi olimpián, Erdős Rita tartalék. A férfiaknál Bőhm Csaba és Szép Balázs indulhat, míg a Volán Fehérvár sportolója, Demeter Bence – aki a ranglistáról lenne nevezhető – a tartalék. 1996 óta ez lesz az első olimpia, amelyen nem indulhat székesfehérvári öttusázó, hacsak a két biztos kvótás közül az egyik sérülés, betegség vagy egyéb okból erre nem lenne alkalmas.

2004-ben Vörös Zsuzsanna nyerte a női szakág és Székesfehérvár első aranyérmét, majd 2021-ben Tokióban Kovács Sarolta tett pontot pályafutása érdemi részére egy parádés bronzéremmel. Demeter Bence akkor is tartalékként utazott, mert bár volt kvótája, sérülései és kihagyásai okán két társát elé sorolta a honi szövetség.

Összességében Vörös Zsuzsa és Kovács Sarolta 3-3 ötkarikás játékokon vehetett részt Székesfehérvárt is képviselve. Demeter Bencének 1 indulása mellett a mostani lesz a második tartalék-státusza, míg Horváth Viktor és Gyenesei Leila 1-1 olimpián  lehetett ott a Volán pentatlonistájaként. Az Alba ÖSE öttusázóját, Alekszejev Tamarát – Demeterhez hasonlóan – tartalékként vették számításba 2021-ben, a legutóbbi, tokiói játékokon.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2024-06-28

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This