Röplabda: lemondott az elnök és az elnökség nagy része

Egy éve választották a Magyar Röplabda Szövetség elnökévé, ám már le is köszönt dr. Bögöly Gyula, aki mellett hat elnökségi tag is lemondott tisztségéről, köztük a Székesfehérvári MÁV Előre SC elnöke, dr. Tálos Péter is. A szövetség pár hét múlva, július 23-án tartja majd tisztújító küldöttgyűlését.

Dr. Bögöly Gyula egy éven át irányította az Magyar Röplabda Szövetséget. Távozásával kapcsolatban a sportvezető úgy nyilatkozott a keddi elnökségi ülés után, hogy a még hatékonyabb működés érdekében hozta meg döntését. – „A Magyar Röplabda Szövetség célja a továbbiakban is egyértelmű: ez pedig a megújulás és egy még hatékonyabb működés kialakítása, ami azt gondolom, hogy a közeljövőben meg is valósul. A mostani elnökség is ezért dolgozott, és a következő is ezért fog, ebben biztos vagyok. A legfontosabb, hogy a magyar röplabdázás tovább erősödjön.”

Dr. Bögöly Gyula mellett Ancsin Ildikó, Baran Ádám, Németh Lajos, Sarlós Márton, dr. Tálos Péter és Varga Péter elnökségi tagok mondtak le tisztségükről. Az MRSZ tisztújító küldöttgyűlése Budapesten lesz majd július 23-án.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2024-06-19

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This