Gyulai Memorial: újabb klasszisok érkezését jelentették be

Szerző: Mátay Balázs

2024-06-18

Újabb olimpiai, világ- és Európa-bajnokok csatlakoznak az Atlétikai Magyar Nagydíj mezőnyéhez, mi több, az egyik legrégebb óta fennálló világcsúcsot áprilisban a múltnak átadó bajnokot is köszönthetünk az indulók között.

Alig több, mint három hét múlva, július 9-én Székesfehérváron kerül megrendezésre a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj. A WA Continental Tour Gold sorozatába tartozó, a világ egyik legjobb egynapos versenyére újabb szupersztárok érkezését jelentették be a szervezők.

Tavaly először versenyzett a Gyulai István Memorialon a görögök ikonja, Miltiadis Tentoglou. A férfi távolugrás koronázott királya rögtön győzni is tudott a Bregyó-közben. A még mindig csak 26 esztendős olimpiai címvédő az ötkarikás játékok mellett megnyerte Budapesten a világbajnokságot, de háromszoros fedettpályás világbajnoknak és háromszoros Európa-bajnoknak is mondhatja magát. A klasszis atléta legutóbb a római kontinensviadalon Európa-bajnoki csúccsal zsebelte be újabb Eb-aranyát.

A pazarnak ígérkező távolugró mezőnyben a tervek szerint ott lesz a budapesti világbajnokság első négy helyezettje is! Így Tentoglu mellett pályára lép három jamaikai, a dohai vb győztese, a budapesti VB bronzérmese, Tajay Gayle, a magyar fővárosban vb-ezüstöt nyerő Wayne Pinnock és a Budapesten 4. helyen végzett Carey McLeod, aki közben az idei fedettpályás világbajnokságon bronzérmet szerzett.

Súlylökésben érkezik az újdonsült Európa-bajnok, Leonardo Fabbri. Az olaszok kiválósága tavaly a budapesti világbajnokságon nyert ezüstérmet, az idén lökött 22.95 méteres eredménye pedig minden idők második legjobb európai eredménye.

Fabbri legnagyobb ellenfelének Tom Walsh ígérkezik. A Londonban világbajnoki címet nyert új-zélandi atléta idén a fedettpályás vb-n éppen Fabbri előtt lett ezüstérmes. Azt is tudja már, hogy milyen Székesfehérváron győzni, hiszen 2021-ben ő nyerte a versenyt.

Diszkoszvetésben jön a tavalyi vb-döntő visszavágója, ugyanis dobókörbe lép a budapesti világbajnokság három érmese.

Litvánia első számú sztárja, Mykolas Alekna idén áprilisban történelmet írt, amikor 74.35 méteres dobásával megdöntötte a versenyszám 1986 óta fennálló – eddig megdönthetetlennek tűnő – világcsúcsát. A mindössze 21 esztendős Európa-bajnok ezzel felülmúlta édesapját, a kétszeres olimpiai bajnok Virgilijus Aleknát.

2022-ben minden idők legfiatalabb világbajnoka lett diszkoszvetésben Kristjan Čeh. Az atlétika Supermanje két évvel ezelőtt a Memorialon is győzni tudott, méghozzá versenycsúccsal. A szlovén klasszis az idei kontinensbajnokságon egy újabb aranyéremmel gazdagította kollekcióját, éppen Mykolas Aleknától elhódítva az Eb-címet.

Visszatérő vendége a székesfehérvári versenynek Tokió olimpiai bajnoka, a négy Memorial-győzelemmel rendelkező Daniel Ståhl is. A kétszeres világbajnok svéd diszkoszvető számára fontos viadal a Gyulai Memorial, hiszen 2016-ban éppen ezen a versenyen javította meg akkori egyéni csúcsát. Kétségkívül óriási izgalmak és kiélezett küzdelem várható.

A szervezők már korábban hírt adtak számos világklasszis indulásáról. 400 méteren visszatér a Királyok Városába a verseny csúcstartója, a tokiói olimpia bajnoka, világbajnok, ötszörös Gyulai Memorial-győztes, Steven Gardiner. 110 méteres gátfutásban idén is az indulók között köszönthetjük a legutóbbi három világbajnokság győztesét, Grant Hollowayt. Magasugrásban ismét megméreti magát a nagy közönségkedvenc, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gianmarco Tamberi, aki a legutóbbi bejelentés óta a nemrégiben befejeződött római Európa-bajnokság egyik legnagyobb sztárja volt. Az olasz zseni hazai pályán a Stadio Olimpicoban 2.37 méteres Európa-bajnoki csúccsal ült fel ismét a kontinens trónjára. A nők 100 méteres gátfutó számában ezúttal is rajthoz áll Tokió olimpiai bajnoka, Jasmine Camacho-Quinn.

Ami a magyar atlétákat illeti, szurkolhatunk majd többek között kétszeres világbajnoki bronzérmes kalapácsvető Halász Bencének, a 400 méter országos csúcstartójának, Molnár Attilának, a 2022-es Év Sportolónőjének választott, Eb-ezüstérmes gátfutó Kozák Lucának, valamint a 100 és 200 méteren hazai rekorder, Takács Boglárkának is.

(Fotó: MASZ, Mátay Balázs)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2024-06-18

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This