Volán: Phillips nem jön, Szélig bizottsági tag a BL-ben, indul a bérletértékesítés

Szerző: Media24

2024-06-11

Alaposan pörögnek az események a holtszezonban is a Hydro Fehérvár AV19 jégkorong csapatánál. Az együttes az ICEHL idény befejezését követően átköltözött az új Alba Arénába, ahol ma bejelentették, hogy már kaphatóak az új idényre szóló bérletek, miközben érkezett egy jó és egy kevésbé jó hír a Volán szurkolók számára.

A jó az, hogy a csapat általános igazgatója, az osztrák liga (ICEHL) újdonsül (egyik) alelnöke, Szélig Viktor a BL-ben (CHL) is egy fontos grémium tagja lett, bekerült az elitliga sportbizottságába, ugyanakkor az kevésbé pozitív információ, hogy a korábban új szerződést aláíró Markus Phillips otthonából, Kanadából üzent, nem tér vissza, egy magasabban jegyzett ligában folytatja karrierét. A klub ehhez a szerződésben rögzített feltételekkel hozzájárult, egyben már dolgozik a hátvéd pótlásán.

A 2024/2025-ös szezon első tétmérkőzésére szeptember 12-én kerül sor az Alba Arénában a Jégkorong Bajnokok Ligája (CHL) keretében, az ICE (az osztrák jégkorong bajnokság) pedig várhatóan szeptember 20-án kezdődik majd. Újdonság, hogy a Hydro Fehérvár AV19 mérkőzéseire az új szezontól a jegymester.hu oldalon lesznek elérhetők a belépők.

A kombinált bérletek a CHL, valamint az ICE alapszakaszmérkőzésekre, míg a szezonbérletek az előző évekhez hasonlóan az ICE alapszakaszára lesznek érvényesek. (A csapat esetleges playoff-szereplése esetén a klub a későbbiekben ad tájékoztatást a megújítás pontos részleteiről, ám az már biztos, hogy a korábbiakkal ellentétben a szurkolók számára kényelmesebb módon, online, a saját ülőhelyükre is megválthatják majd a rájátszásjegyeket.)

A klub Alba Arénába költözésével a lelátón is új korszak köszönt be: megalakult a Fehérvár AV19 Fan Club, mellyel kapcsolatos bővebb információ a fanclub Facebook-oldalán érhető el. A fanclub a 0A szektorból buzdítja majd a csapatot, a klub a csoport két oldalán található 0P, valamint 0B szektorokat pedig azon szurkolók számára tartja fent, akik a jövőben is állva szeretnék végignézni a mérkőzéseket. Mivel az Alba Aréna kizárólag ülőhelyekkel rendelkezik, így a fent említett három szektoron kívül a mérkőzéseken csak ülni lehet.

Az Alba Arénában a korábbiakban megszokottaknak megfelelően a bérletek vásárlásra készpénzzel, bankkártyás és SZÉP-kártyás fizetéssel is elérhető. Ugyanakkor felhívják a szurkolók figyelmét, hogy a vásárlás a korábbiakban megszokottnál hosszabb időt vesz igénybe – az új értékesítési rendszerbe történő regisztráció miatt –, így arra kérnek mindenkit, legyen tekintettel erre.

Júliustól már az online térben, a korábban bérlettel még nem rendelkezők számára is kinyílik a vásárlási lehetőség, majd augusztustól ismét elérhető lesz a személyes vásárlás is az Alba Arénában, valamint ekkor kezdődik meg a CHL-bérletek értékesítésre is. A negyedik ütemben lehet majd egyes mérkőzésekre külön is jegyet váltani.

(Fotó: Hydro Fehérvár AV19)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. augusztus
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Media24

2024-06-11

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This