Ahogy a korábbi esztendőkben, az idei, immár 14. alkalommal megrendezendő Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjra is olimpiai- világ- és Európa-bajnokok, világcsúcstartók sora érkezik Székesfehérvárra, a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Centrumba, ahol immár tizenegyedszer – de minden bizonnyal utoljára, hiszen a tervek szerint 2025-től a tavalyi vb-re épített budapesti létesítményben folytatódik a sorozat – futnak, dobnak, ugranak minél gyorsabban, minél messzebbre és magasabbra a sportág hazai és nemzetközi klasszisai július 9-én.
Már az első körben igazi sztárparádét jelentettek be a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj szervezői az idén július 9-én Székesfehérváron sorra kerülő egynapos viadalra. A WA Continental Tour Gold sorozatába tartozó verseny évről évre a világ legjobb és legszínvonalasabb egynaposai közé tartozik.
400 méteren visszatér a Királyok Városába a verseny csúcstartója, a tokiói olimpia bajnoka, világbajnok, ötszörös Gyulai Memorial-győztes, Steven Gardiner. A bahamai klasszis 2015-ben állt először rajthoz Székesfehérváron.
110 méteres gátfutásban idén is az indulók között köszönthetjük a legutóbbi három világbajnokság győztesét, Grant Hollowayt. A két Memorial-sikerrel rendelkező amerikai szupersztár szinte hazajár Magyarországra, élete első profi meghívásos versenyén éppen Székesfehérváron állhatott rajthoz 2019-ben.
Magasugrásban ismét megméreti magát a nagy közönségkedvenc, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok olasz Gianmarco Tamberi. A sportág egyik legszínesebb egyénisége 2017-ben egy sérülésből felépülve szinte titokban jött Székesfehérvárra, és az akkor ugrott 2.28-at nevezi a visszatérése pillanatának.
A nők 100 méteres gátfutó számában ezúttal is rajthoz áll Tokió olimpiai bajnoka, Jasmine Camacho-Quinn. A Puerto Rico-i sztár 2021-ben még nemzetközi cím nélkül, mindössze harmadik európai versenyére érkezett Székesfehérvárra, ami a tokiói olimpia előtti utolsó fellépése volt. Győzött, majd a japán fővárosban olimpiai bajnok lett.
Ami a magyar atlétákat illeti, dobókörbe lép a Bregyó-közben a kétszeres világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes kalapácsvető, Halász Bence. A 400 méter országos csúcstartója, az idei fedettpályás világbajnokság ötödik helyezettje, Molnár Attila is ott lesz a mezőnyben.
100 méter gáton szurkolhatunk a 2022-es Év Sportolónőjének választott, Eb-ezüstérmes Kozák Lucának. Várhatóan a világ legjobbjai ellen versenyezhet a 100 és 200 méteren hazai rekorder, Takács Boglárka. Az U23 Európa-bajnoki ezüstérmes sprinter mindkét távon rajthoz áll majd.
(Media24 / Gyulai Memorial / fotó: Mátay Balázs archív)
0 hozzászólás