Zöld Bajnok Székesfehérvár!

A lakossági LED-csereprogram legjobbjai között szerepelt Székesfehérvár. A CYEB Kft. által két évvel ezelőtt indított, a lakossági energiamegtakarítást segítő ingyenes programhoz Székesfehérvár Önkormányzata is sikeresen csatlakozott. A pályázatban összesen 37 047 izzót cseréltek le, a 3127 fehérvári háztartásnak ez évente közel 45 millió forint megtakarítást jelent. Az országos pályázatban résztvevő településeket kedden Budakalászon, egy nagyszabású ünnepség keretében köszöntötték. Városunk nevében Mészáros Attila alpolgármester vehette át a Zöld Bajnok elismerést.

A végső energia legnagyobb felhasználója hazánkban a lakosság. A CYEB Kft. társadalmi felelősségvállalási programjának keretében hirdette meg az energiatakarékos izzócserét két évvel ezelőtt. A lakossági LED-csereprogram résztvevői meghatározott feltételek mellett ingyen juthattak LED-ekhez, és cserélhették le a háztartásaikban található régi izzókat új, korszerű fényforrásokra. A programhoz Székesfehérvár Önkormányzata is csatlakozott. A CYEB kedden egy ünnepség keretében köszöntötte együttműködő partnereit.

Az ünnepségen beszédet mondott Lantos Csaba energiaügyi miniszter, aki szólt a konzervatív zöldenergia-politika kialakításáról, a jövőt jelentő kutatásfejlesztés fontosságáról, a megújuló energiáról, valamint annak tárolási lehetőségeiről is. A résztvevőket dr. Vitályos Eszter országgyűlési képviselő köszöntötte, majd Szebeni Márton, a CYEB Kft. ügyvezető igazgatója szólt a komplex energetikai költségcsökkentés lehetőségeiről. Ezt több szakmai előadás követte, és ez után adták át a Zöld Bajnok elismeréseket.

Mészáros Attila alpolgármester az átadást követően elmondta: városunk két éve, az elsők között csatlakozott a programhoz, hiszen kiemelt cél, hogy csökkentsük az energiafelhasználást, kíméljük a környezetünket. A pályázatban közel 40 ezer izzót cseréltek ki 3127 székesfehérvári otthonban, amelyek éves megtakarítása 44 millió forint. A program által megvalósult összes megtakarítás: 115 030 935 Ft. Éves szinten 432 tonnával csökkent így a károsanyag-kibocsátás.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-05-28

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This