Alaposan belehúzott a jégkorong Bajnokok Ligája (CHL) csoportkörének sorsolásába a Hydro Fehérvár AV19. Az osztrák nemzetközi liga, az ICEHL alapszakaszának másodikjaként indulási jogot szerző együttes szeptemberben és októberben sztárcsapatok sorával találkozik majd. Hazai jégen, az Alba Arénában és idegenben is hárommal, összesen tehát hat mérkőzésen mérheti le Kiss Dávid csapata, hogy hol tart az európai elithez képest.
A Volán a CHL 2023/2024-es szezonjának mindkét döntősével találkozik majd, a svéd Skellefteå AIK együtteséhez Svédországba látogat, az Alba Arénában pedig a bajnok Geneve-Servette vendégeskedik. Idegenben a svédeken kívül a cseh Pardubice és a a Sparta Praha vár Bartalisékra, hazai jégen pedig a bajnok svájci egylet mellett a másik helvét csapat, a Lausanne HC és a svéd Färjestad lesz az ellenfelük.
A pontos menetrend összeállítása a sorsolást követően kezdődik, amely során minden érintett – a klubok, a csarnokok, televíziós társaságok és ligák – igényeit veszik figyelembe. A végleges menetrendet a championshockeyleague.com oldalán teszik közzé.
0 hozzászólás