Sopronban a hazai Sportdarázs SMAFC csapata 73-66-ra legyőzte a Dávid Kornél KA alakulatát a női kosárlabda másodosztály döntőjének első mérkőzésén, így a pénteki, székesfehérvári visszavágót 7 pontos előnnyel várja, ami ebben a sportágban simán ledolgozható. Ez azonban csak akkor jöhet össze Szentpáli Gergő együttesének, ha úgy játszik, mint az odavágó első negyedében, s jelentősen javít a lepattanózásán, merthogy ebben a nagyon fontos mutatóban nagyon alulmaradt a rutinosabb soproniakkal szemben, akik 46-31-re abszolválták a palánkok alatti küzdelmet, igaz, a dobóforma is hazai oldalon volt jobb. A SMAFC 72 dobási kísérletből szerzett 73 pontot, a DKKA-nál a 66 egységhez 78 próbálkozás kellett.
– Hiába örülhettünk Laufer Gabi és Szücs Luca visszatérésének, a döntőre is jutott egy hiányzó: Kötő Luca nem tudta vállalni a játékot. Álomszerűen alakult az első negyed. Varga Sára ihletett formában kezdte a mérkőzést és Drávecz Boróka is hasznosan indított. Az 5. percre 13-7-re léptünk meg. Varga csak úgy szórta a hármasokat, és 19-10-nél már csaknem tízzel tartottunk előrébb, mint a Sportdarázs. A játék képe a 23-16-ról induló második negyedben megváltozott. A 14. percben tudtunk először pontot szerezni Laufer révén, ekkor már ott voltak a nyakunkon a zöld-sárgák. A 15. percben jött a fordítás Zaja kosara után (28-27), majd jött Kókai, Toman Dóra és Jevtovic. 35-27-nél egy 19-4-es, rémálomszerű sorozatot zárt le Laufer, de ezt a negyedet már csak azért is nagyon gyorsan el kell felejteni, mert kapitányunkon kívül senki sem tudta a gyűrűbe juttatni a labdát.
A nagyszünet után visszaállt az első félidőben 3 személyi hibáig jutó Drávecz, és rögtön be is köszönt 5 ponttal. 46-40-nél időt is kértek a hazaiak, majd beindultak triplagyárosaink: Laufer és Varga sorozatával 49-49-nél kiegyenlítettünk, majd 52-51-nél néhány pillanatra a vezetést is visszavettük. A hullámzó mérkőzés a Sopron perceivel folytatódott. 53-53 után zsinórban 10 pontot szereztek a negyedik negyedre fordulva, így a 32. percben Szentpáli Gergő kikérte a 3. idejét is. Nem igazán találta meg újra a ritmust a csapat, inkább Varga és Laufer extrájának köszönhetően tudott meccsben maradni. A 34. percben elveszítettük a kipontozódó Dráveczet. A 37. percben aztán kis híján Varga Sárát is, akit nemes egyszerűséggel letarolt a soproni palánk alatt Toman Dóra ziccerdobás közben. A bónusz büntetőt Frindt értékesítette, 67-63-ra zárkóztunk. A 40. percben Laufer hármasával még közelebb jöttünk, de légiósai, Jevtovic és Zaja révén növelte a különbséget a Sportdarázs-SMAFC.
A 73-66-os végeredménnyel nyitva maradt a párharc, de az biztos, hogy Varga Sára (24 pont, 6/10 hárompontos, 22 VAL) és Laufer Gabriella (22 pont, 10 lepattanó, 7 kiharcolt fault, 17 VAL) mellé kelleni fognak még extra teljesítmények a visszavágón. Pénteken az is kulcskérdés lesz, hogy tudunk-e javítani a lepattanózáson. – tájékoztatott a DKKA nevében Botos Péter.
A visszavágó pénteken 17.30-kor kezdődik az MKOSZ edzőcsarnokban.
0 hozzászólás