A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár előtti M. Tóth István téren várták szombaton a családokat, ahol koncerteket, kézműveskedést és közös játékot is szerveztek az érdeklődők számára. A színpadon néptánc, a Magyar Népmese Színház és a Kuttyomfitty Társulat előadása is látható volt, a programot pedig a Pitypang zenekar élőzenés koncertje zárta.
„Célunk, hogy a maroshegyi családok összejöhessenek, beszélgethessenek és azt tapasztaljuk, hogy évről-évre egyre több kisgyermekes család látogatja a programot. Az idei évben nyolcadik alkalommal sikerült megszerveznünk a Mesenapot, és a város jóvoltából ezt egy piknikkel is össze tudtuk kötni. Nagyon kedves programunk, amit a tavalyi évben kezdtünk, hogy mesés állomásokon mehettek végig a gyerekek, és aki mind a hét állomást teljesítette, az kis ajándékot kapott.” – mondta Szilvási Grund Helga, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház igazatója.
„Az intézmény hosszú évek óta népszerűsíti az olvasást és a mesét a gyerekek körében. A városrész két nagyobb rendezvénye közül ezért épül a mese köré a tavaszi napunk. Nagyon remélem, hogy a Harmatosvölben lakó fiatal gyermekes családokat is sikerült megszólítanunk a programokkal, hiszen minden a gyerekekről szól ezen a napon. Nagyon sok kisgyermek él a városrészben, éppen ezért is épített új bölcsődét az önkormányzat Maroshegyen, és új játszótér is készült a művház előtti téren.” – fogalmazott Brájer Éva, a rendezvény házigazdája, Maroshegy önkormányzati képviselője.
A mesenapon végig várta a családokat többek között a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület, melyek tagjai jurtabemutatóval és íjászkodással szórakoztatták a látogatókat. Volt lovaglási lehetőség, felhővadászat, mesekert és Fanyűvők Játszóház is.
(ÖKK, fotó: Kiss László)
0 hozzászólás