Háromszoros olimpiai bajnok nyitotta meg a csónakházat a Csónakázó-tónál

Szerző: Media24

2024-05-06

A csónakház megnyitásával közösen ünnepelte a magyar sport napját hétfőn a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia és a Vörösmarty Mihály Általános Iskola. A Csónakázó-tó partján az KKNKKA Alapítvány kuratóriumának elnöke, a háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin beszélt a gyerekeknek a sport fontosságáról.

Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozó segített mentőmellénybe bújni és vízre szállni a Vörösmarty Iskola kis tanulóinak hétfőn délelőtt a Csónakázó-tó partján. A tó iskola felőli oldalán május 6-án, a magyar sport napján nyitották meg a Kovács Katalin Nemezeti Kajak-Kenu Akadémia csónakházát, ami a ligetsori iskolások kajak-kenu képzését segíti.

A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kovács Katalin a gyerekeknek elmondta, ő is nagyjából ebben a korban kezdte a sportolást, aminek rengeteget köszönhet: „a sport megtanított célokat, álmokat kitűzni és azokért küzdeni, tartást adott, bekerültem egy csodálatos közösségbe – nekem a sport mindent adott.”

Mint Makainé Vida Bernadett a Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatója elmondta, az együttműködés nem újkeletű, a 2022-23-as tanév óta indítanak az akadémiával közösen kajak-kenu osztályokat. Nem sportiskola, de sportos iskola a Vörösmarty, és akár Kovács Katalin nyomdokaiba is léphetnek a szakedzők által képzett diákok, de ha „csak” a testi-lelki egészség megteremtését érik el a sport által, az is hatalmas eredmény.

A megnyitó után hajómakettek versenyével kezdődtek a vizes a programok, a kis fa modelleket, a stégről a szigetre húzták át madzaggal a diákok, majd előkerültek az igazi hajók is. A KKNKKA szakedzői túrakenukban eveztek együtt a gyerekekkel, a Csónakázó-tavon. A magyar sport-napi programok nemcsak a vízen zajlottak, az iskolában kosárlabdával, labdarúgással, röplabdával és ügyességi versenyekkel folytatódott az események sora.

A hajótárolók átadásán jelen volt Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ vezetője és dr. Kovács Zsoltné önkormányzati képviselő is.

(Fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-05-06

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Kötőklub és retro Fehérvár

Kötőklub és retro Fehérvár

November 18-án, hétfőn kötőklubbal várja az érdeklődőket a Budai Úti Tagkönyvtár, a Széna téri bibliotékában pedig a...

Share This