A kaposvári bravúr után hazai pályán készült az egyenlítésre a MÁV Előre Foxconn a férfi röplabda Extraliga fináléjának negyedik összecsapásán. Végül a terv nem jött össze, miután egy rendkívül szoros, változatos csata végén a vendégek 3-2-re nyertek és 3-1-es összesítéssel megvédték bajnoki címüket. A székesfehérvári alakulat játékosai számára maradt a sovány vigasz, hogy továbbra is ők alkotják az ország második legjobb csapatát, amelyet már inkább csak a megfelelő rutin hiánya, nem a tudása választ el attól, hogy átvegye az uralmat a mezőny felett. Talán, majd jövőre.
A két küzdő fél közötti minimális különbségre jellemző, hogy egyik mérkőzés sem végződött 3-0-ra, mindegyiken születhetett volna fordított eredmény is. Erre tökéletes példa volt a péntek esti ütközet: az első két szettet nagy csatában 25-23-ra, majd 25-20-ra elvitte a Kaposvár, hogy aztán a MÁV Előre nyerje meg nagy csata végén 26-24-re a harmadikat és egészen könnyedén 25-16-ra a negyediket.
Ez utóbbi tükrében bizakodhatott a Loki, hogy a lendület kitart a rövidített döntő játszmában is és behúzza a mérkőzést. Naná, hogy nem így lett! Kocié volt az első pont, aztán 4-1-re elhúzott a Kaposvár és gyakorlatilag ezt az előnyét végig tudta vinni a csak ebben a szettben csapata pontjainak több mint felét (!!), 8 egységet termelő ütőgép, Baróti vezérletével. 15-11-re nyert a címvédő, újabb bajnoki aranyat szerezve.
Tulajdonképpen mondhatnánk, hogy egy Barótival volt ismét jobb a Fino Kaposvár, nem is tévednénk nagyot. Az egészen biztos, hogy a MÁV Előrének ki kell találnia valamit ellene, mert ha ő nem tud annyi pontot termelni, amennyit ebben a párharcban is, megkockáztatom, simán nyer a fehérvári gárda, sőt, Baróti nélkül még a döntőbe jutásra sem biztos, hogy elég lett volna ez kaposvári társaság.
A MÁV Előre részéről Koci ma még a 28 pontos Barótin is túltett a maga 31 egységével, esetében a formaingadozásokat kell kiküszöbölni, mert a párharc korábbi mérkőzésein nem mindig hozta azt, amit tud. Összevetve, a döntő négy mérkőzésén Baróti összesen 90, Koci 80 pontot szerzett. Mindkettő klasszis termés, de ez a pici különbség és a somogyiak oldalán a döntő pillanatokban jobban megmutatkozó rutin, a higgadt döntések éppen elégendőnek bizonyultak a Fino Kaposvár bajnoki címéhez.
0 hozzászólás