Az Alba Aréna megnyitóünnepségének és avatómérkőzésének árnyékában két másik, igen fontos találkozót is játszottak Székesfehérváron pénteken este. Az elsőn a VOK-ban a MÁV Előre Foxconn férfi röplabda csapata a második összecsapáson is 3-1-re kapott ki a címvédő Kaposvártól az Extraliga döntőjében, így 2-0-ás hátrányba került, ugyanakkor az Arconic-Alba Fehérvár férfi kosárlabda csapata a harmadik meccsét is biztosan – ezúttal 99-82-re – megnyerte a Sopron elleni negyeddöntős sorozatban, így elsőként jutott az NB I felsőházi küzdelmeinek elődöntőjébe!
A Loki röpisei jól kezdtek, fölényesen megnyerték az első szettet, de a Fino Kaposvár összekapta magát, a fehérvári kék-fehérek pedig sokat hibáztak, így hiába állt sokáig inkább hazai oldalra a második játszma is, azt megnyerte, majd fordított és az egész meccset „elvitte” 3-1-re a Kaposvár, amely hétfő este, hazai pályán ünneplésre készül, a MÁV Előre pedig bravúrra, hogy idegenben visszahozza esélyét a győzelemre.
Az Alba kosarasai csak a meccs első felében voltak néha kicsit „rozsdásak”, de – szokás szerint – a harmadik negyedben robbantottak és végül a 22 pontos Barnett és a most 21-ig jutó Vojvoda vezérletével 99-82-re simán győztek és várhatják az elődöntőt a friss MK-győztes, a Pécset kiejtő Szolnok ellen. A párharc pontos időrendjét hamarosan közzéteszik.
0 hozzászólás