Bejelentést tettek a rendőrségre 2024. március 16-án este arról, hogy Székesfehérváron, az Aszalvölgyi úton közúti közlekedési baleset történt. A székesfehérvári rendőrök az esettel kapcsolatban végzett adatgyűjtés során megállapították, hogy a helyszínen illegális gyorsulási versenyt rendeztek, melyen két jármű összeütközött, és csupán a szerencsének volt köszönhető, hogy sem a bennük helyet foglalók, sem a közelben tartózkodó gyalogosok közül nem sérült meg senki. A küzdelemben résztvevő harmadik autós az egyenruhások kiérkezését meg sem várta, adatai hátrahagyása nélkül távozott, és arról sem győződött meg, hogy valaki élete vagy testi épsége veszélyben van-e.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai három vármegyei fiatalembert állítottak elő, akiket közúti veszélyeztetés bűntett, valamint – a helyszínt elhagyó sofőrt – közúti cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak, és vezetői engedélyeiket bevonták.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a közlekedésbiztonságra, azon belül is az egyik legfőbb baleseti veszélyforrásra, a sebességtúllépések és a jogellenes gyorsulási futamok visszaszorítására. Kérjük a közúti közlekedésben résztvevőket, hogy mindig tartsák be a szabályokat!
… hogy mindenki hazaérjen!
(FVMRFK)
0 hozzászólás